Kishírek 2010.11.19.
Az elmúlt hetekben a választásokkal foglalkoztunk sokat, majd elemeztük, értelmeztük az eredményeket. Az élet azonban nem állt meg. Most beszámolunk néhány olyan dologról, ami az előző időszakban történt és másokat is érdekelhet.
● A Vörösmarty – Szegfű utca sarkán lévő VIGO Lakókert Kft. részére a két épületből álló lakóparknak kiadásra került a jogerős használatbavételi engedély.
● A Baross – Nagysándor J. – Attila utcák saroktelkén a REDEL Kft. részére iroda és csarnoképület épült, amely ugyancsak megkapta a jogerős használatbavételi engedélyt.
● A „ Legyünk együtt, tegyünk együtt!” elnevezésű projekt keretében a „ Parkolók és pihenőhelyek építése” tárgyú nemzeti értékhatárt elérő értékű közbeszerzési eljárás végén a szerződés aláírása szeptember 8-án megtörtént.
● A „Kerületi közétkeztetés” tárgyú közbeszerzési eljárás, -- melyet a Provital Zrt. bonyolít --, eredménytelenül zárult. A folytatáshoz új vezetői döntéseket kell hozni.
● Október 1-től lehetett pályázni a BURSA HUNGARICA 2011. Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatra.
● 2010. október 18 – 28. között zajlottak le az őszi érettségi vizsgák. A szervezés volt önkormányzatunk feladata, a vizsgák a Nagy László Általános Iskola és Gimnáziumban zajlottak.
● A 2010. szeptember 23-án tartott Takarítási Világnapon a Hajós Alfréd, a József Attila és a Stromfeld Aurél Általános Iskola negyven negyedikese vett részt a Kiserdő takarításában.
● Az Európai Autómentes Napon négyszáz óvodás vett részt a programokon.
● 2010. szeptember 14-én a Lázár Vilmos Általános Iskolában tartották azt az ünnepséget, ahol az elsősök átvették a gyógyülőpárnákat. Harmadik éve zajlik ez az akció, melynek keretében a kerület minden első osztályosa megkapja a párnát és az ünnepséget szervező iskola számítástechnikai termét is ellátják vele.
● 2010.szeptember 15-én a Stromfeld Aurél iskolában megnyílt a „ Mi Múzeumunk” című helytörténeti kiállítás.
● 2010. szeptember 17-én a Budapesti Városvédő Egyesület Pesterzsébeti Csoportja felavatta a volt Erzsébeti MÁV állomás emléktábláját.
● 2010. szeptember 24-én mutatta be az iskola és a szerző Ferenczi Mária tanárnő a „József Attila krónikája” című kötetet.
● Az uszodában elkészült a wellness részleg kialakítása.
● A János utcai óvodában befejeződtek a tetőszigetelés karbantartási munkái.
● A Lázár Vilmos Általános Iskolában szintén javítani kellett a tetőt.
● A Mártírok uti bölcsődében elektromos hálózatot újították meg.
● A Kossuth Lajos utcai bölcsődében szintén az elektromos hálózat felújítása folyt.
● Megkezdődött a Stromfeld Aurél Iskola új többfunkciós tornatermének építése. Az alagsor 70%-ban kész. A várható befejezés 2011. 02. 28.
● Felújításra került a Polgármesteri Hivatal melletti illemhely.
● A CSILI öntöző kútjának engedélyei megérkeztek. Az engedély 2021. szeptember 30-ig hatályos.
● Új gázvezeték épült a Helsinki úti Szolgáltató Házhoz.
● A CSILI Művelődési Központban parketta felújítás történt.
Összeállította: Komoróczy László
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges