Testületi ülés 2011. 01. 27.
2011 első testületi ülését tartottuk január 27-én. Az előjelek az előzőekhez hasonlóan nem voltak jók, és így is történt. Az előre jelzett napirendi pontok közül 11-et vettünk le ( a 28-ból), ami némi kapkodásra utal.
☺ Az ülés előtt, az érkező képviselőket a gróf Széchenyi Szakiskola és Gimnázium Diákönkormányzatának tagjai fogadták. Iskolájuk fennállásának 100. évfordulója alkalmából készült kiadványt és levelet adtak át mindenkinek, amiben arra kértek mindenkit, hogy jól gondolja végig döntését iskolájukkal kapcsolatosan. A helyszínen nem sok sikerrel jártak, de a végső döntés még messze van...
☺ Ugyancsak levelet kaptunk a Pince Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda munkatársaitól és a Budapesti Esélyek Háza vezetőjétől. Ő, mintegy minisztériumi háttérintézmény vezetője levelében bemutatta mennyire együtt tudott dolgozni a pesterzsébeti intézménnyel. Ugyancsak támogató levelet küldött a XIII. ker. Iránytű Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodája is. A Pince iroda levelének témája az előbbihez hasonló volt: az iroda munkájának fontosságát mutatták be azok számára, akik nem ismerték azt, még a testületi döntés előtt. Az eredmény felemás lett: a feladat megmaradt, a helyszín bizonytalan...
☺ A testületi ülés előtt osztották ki a Városfejlesztő Kft. beszámolóját is, amiben most több érdekes információt is találtunk.A „Legyünk együtt és tegyünk együtt” elnyert pályázattal kapcsolatosan a Pro Régió Kft. decemberben ellenőrzést tartott. Értékelésükben a jelenleg futó szociális városrehabilitációs projektekhez képest egyedüli és elöljáró mind a projektszervezés, mind a megvalósulás vonatkozásában, ehhez külön gratuláltak. Mi is! December 6-án adták át a Máltai játszóteret és foglalkoztatási épületet. Néhány adat a beruházásról:
A játszótér 93.600 ezer forintba került, a játszóház 45.000 ezer forintba (összesen: 138.600 ezer forintba). Nagy értékű játékok száma: 31 db. Ezen kívül 10 db pad, 16 db kerékpár részére 2db tároló, tini ücsörgő 8 db. A létesítményt 2011.03.11-ig a Magyar Máltai Szolgálat üzemelteti.
A Csatornázási Művek kérelmünkre eltekintett a közműfejlesztési díj megfizetésétől.A program részeként panelrekontstrukciók is történnek. Megtörtént az elszámolás és a támogatás lehívása a János utca 45 – 49 szám alatti ház vonatkozásában. Megkezdődött a Lajtha László utca 3 alatti társasház műszaki átvétele. 5 helyszínen történtek a környéken zöldfelület felújítási munkák. 8 helyszínen, összesen 134 új parkolóhely épült.
☺ Az ülés a napirend elfogadása után polgármester úr beszámolójával kezdődött.
☺ Elmondta, hogy december 14-én a hajléktalanoknak, 25-én pedig a nagycsaládosoknak tartottak karácsonyi megemlékezést és ajándék osztást.
☺ December 17-én a József Attila Általános Iskola jótékonysági hangversenyt tartott, melynek bevételét, 203,360 Ft.-ot Kolontár község részére utaltak át.
☺ Január 9.én megtartottuk hagyományos Újévi koncertünket.
☺ December 10.én kísértük utolsó útjára Sátori Imrét. Pesterzsébet Díszpolgárát, a Junior Vállalat egykori vezetőjét.
☺ Budapest Főváros Közigazgatási Hivatala adminisztrációs hibát fedezett fel az alpolgármesteri választás eredményének körülményei kapcsán (pl. a fizetés megállapításánál). Most javítottuk a hibát.
☺ Végül bejelentette, hogy 2011.január 24-étől Sári István főépítész távozott Hivatalunkból, utóda Berta Ferenc lett. Sári úrnak köszönjük munkáját és jó pihenést, Berta úrnak pedig eredményes munkát kívánunk.
☺ Tájékoztatta Polgármester úr a testületet, hogy Répás Péter alezredes, kerületi rendőrkapitány nyugdíjba vonult. Helyette megbízott vezetőként eddigi helyettese, Makádi Katalin alezredes kapott megbízást a kerületi kapitányság vezetésére. Még egyszer megköszönjük Répás Péter hét éves munkáját, jó egészséget és erőt kívánunk Neki. Makádi Katalin alezredes, megbízott kapitányságvezetőnek pedig nagyon eredményes munkát kívánunk a következő évekre.
☺ Januárban folytatódott a kisebbségi önkormányzatok megválasztása. Ezúttal a budapesti önkormányzatokat választották meg. Bárkányi Judit már több cikluson keresztül tagja volt a Pesterzsébeti Német Kisebbségi Önkormányzatnak, most a Budapesti Német Kisebbségi Önkormányzat Elnökévé választották.
☺ Ezt követően a képviselő-testület elfogadta a polgármesteri beszámolót.
☺ A bizottsági napirendi pont első mozzanataként letette az esküt a 12. sámú egyéni körzet képviselője, CSASZNY MÁRTON (MSZP). Mint már hírt adtunk róla, december 12-én azért kellett megismételni a választást ebben a körzetben, mert október 3-án szavazategyenlőség alakult ki. A frakció javaslatára a testület a Gazdasági Bizottságba is megválasztotta, ahol Lendvai Annát váltotta.
☺ Testületünk tárgyalta a 2011. évi fővárosi forrásmegosztás tervezetét. A forrásmegosztást tartalmazó adatok változtak tavaly óta, így az összegek is változtak. Az egyik legnagyobb az idegenforgalmi adóval kapcsolatos változás, ami 40 millióval lett kisebb kerületünk részére. A változás módját még Tarlós István is bírálta, csak a mi képviselőink nem vették észre a parlamenti szavazáskor...
Végül 4 milliárd 59 millió forintot tervezhetünk be költségvetésünkbe, miután testületünk többsége „tudomásul vette” az előterjesztést.
☺ A tavalyi évhez hasonlóan idén is szponzorálási szerződést kötöttünk az ESMTK-val. A több szakosztályt is magas szinten működtető klub (birkózás, labdarúgás) az önkormányzati támogatás egy részéért „főtámogató”-ként hirdeti Önkormányzatunkat. A szerződés összege 10 millió forint + ÁFA.
☺ A törvényi változások miatt döntenünk kellett arról, hogy a főváros részére átadjuk-e az idegenforgalmi adó beszedésének a jogát. Számítások szerint az összeg mindkét esetben nagyjából egyforma, így a Fővárosra bíztuk az adó beszedését.
☺ Ezt követően a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzat módosításáról döntött a testület.
Már az előzmények is furcsák voltak. Az előre kiosztott módosítások nem voltak jelentősek, inkább az élethez igazításról beszélhettünk. Aztán előző délután minden előzetes egyeztetés nélkül megérkezett két fideszes képviselő egyéni módosítási indítványa (ismerős módszer a parlamentből, így kikerülik az egyeztetést). Csak a lényegi változtatásokat mutatom be:
Az eddigi 9.00 helyett délután 14.00-kor kezdődnek az ülések. Cserébe 19.00 helyett 8.00-kor lesz vége (igaz a már folyamatban lévő előterjesztést 19.00-ig be lehet fejezni).
A bizottsági napirendet utolsónak tették. Mivel 17.00-kor amúgy is véget ér a TV-közvetítés, így sikerült kizárni a nyilvánosságot az ülésről...
Tiltják a rendeletben, hogy nem helyi kérdésekben szóljanak hozzá a képviselők, Ők persze (a két országgyűlési képviselő) 5-5 percben bármiről szólhat. Hogy tiltakoztak az elmúlt években minden változtatási javaslat ellen, a demokráciát emlegetve. Most még a hozzászólások idejét is olyan kicsire kívánják szabni, hogy ne lehessen érdemi ellenvetéseket tenni.
Az ellenzék minden érve és ellenállása dacára a fideszes többség megszavazta az új szabályzatot.
☺ Képviselő-testületünk ezután az önkormányzati lakások lakbéréről szóló rendeletét módosította. Az előterjesztés szerint 2010 első kilenc hónapjában a lakbérbevétel 48 millió forint volt, míg a kiadások (közös költség például) 76 millió volt. A probléma megoldását az új többség 50 %-os lakbéremelésben látta. A két leggyengébb fokozatú lakástípusban nem változott a lakbér.
Az új bérek: Összkomfortos lakás: 240 Ft/m2/hónap
Komfortos lakás: 160 Ft/m2/hónap
Félkomfortos lakás: 90 Ft/m2/hónap
Komfort nélküli lakás: 39 Ft/m2/hónap
Szükséglakás 23 Ft/m2/hónap
Minimálisan fizetendő lakbér: 300 Ft /hónap
A rendelet 2011.április 1-én lép hatályba.
☺ Minden évben tárgyalja önkormányzatunk az önkormányzati lakások elidegenítéséből származó bevétel 50 %-ának a Fővárosi Önkormányzathoz történő befizetésének kérdését. Ebben az évben 589 millió forintról van szó. Testületünk – az előző évekhez hasonlóan – úgy döntött, hogy forráshiány miatt ebben az évben nem köti meg a szerződést a fővárossal.
☺ Testületünk ezt követően az önkormányzat 100 %-os tulajdonában lévő gazdasági társaságok feladatainak, működésének felülvizsgálatáról szóló jelentést tárgyalta meg, majd fogadott el egy sok pontos határozatot.
- Úgy döntött, hogy a lakások kezelésével kapcsolatos feladatokat a Hivatal különböző osztályai veszik át az Integrit Kft.-től (a különböző feladatokat 9 pontban sorolja fel a határozat)
- A Vörösmarty és a Tátra téri piacok üzemeltetésére közbeszerzési eljárást írnak ki
- Megszüntetik 2011. május 31.-vel az Együttműködési Megállapodást az Integrit-XX. kft-vel.
- 4 fővel (!) növekszik a Hivatal létszáma (a Kft-nél közel 30-at elbocsátanak)
- Az átszervezés költségeit kifizetik a Kft-nek
- Az Integrit-XX. Kft. megszünteti a „kényszerkezelt társasházak kezelését”.
- Előkészítik az Integrit-XX. Kft. és a Városfejlesztő Kft. összevonását
☺ Ezt követően elővásárlási jog gyakorlásáról döntött a testület. A Vécsey utca 16. szám alatti ingatlan egy harmadát lehetett volna megvásárolni, de anyagi fedezet hiányában nem éltünk a lehetőséggel.
☺ Módosította a testület a közművelődési feladatok ellátásáról szóló rendeletét. A rendelet módosítása a Csili Művelődési Központ feladatait határozza meg részletesen, lebontva a díjmentesen, illetve térítéssel igénybe vehető szolgáltatásokra. A programok fedezetére 20,5 millió forintot szavaztak meg a képviselők. Most vezették át a rendeleten azt a változást is, hogy a bíróság –döntésünk értelmében – megszüntette a Pesterzsébet Művelődésért Közalapítványt.
☺ Ezt követően a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról, a fizetendő térítési díjakról szóló rendeletet módosítottuk. A jogszabályok változása tette lehetővé a bölcsődei térítési díjak arányának megváltoztatását. Az emelés mértéke 20 %, azaz napi 444 Ft/nap/fő lett. Arról is döntött a testület, hogy kifutó rendszerben megszünteti a gyermekétkeztetéshez nyújtott kiegészítő szociális támogatást, szeptember 1-i hatállyal. Összesen napi 65.040 Ft támogatást kapnak tehát a gyerekeiket nevelő családok még szeptemberig.
☺ Módosította testületünk a Pesterzsébeti Múzeum működési engedélyét. 2010 októberében a Minisztérium szakfelügyeleti ellenőrzést tartott. A vizsgálat összességében pozitív megítéléssel zárult, de kifogásolta a működési engedélyt. Így a tájmúzeum megnevezés megszűnt, helyette a területi múzeum kifejezés használatos. Ehhez azonban könyvtárossal, restaurátorral és restaurátor műhellyel kell rendelkeznie. Ezt a jelenlegi kollégák beiskolázásával, viszonylag csekély ráfordítással meg lehet oldani, ezért testületünk engedélyezte a módosítást és biztosította a feltételeket.
☺ A Magyar Államkincstár intézményeink törzskönyvbe vétele céljából hiánypótlásra szólította fel önkormányzatunkat. A velük egyeztetett Alapító Okiratokat most elfogadta testületünk is.
☺ A következő napirendben testületünk megszüntette a Bűnmegelőzési Centrumot. A 2000-ben fővárosi együttműködésben alapított intézmény nem kötelező feladata volt Önkormányzatunknak. Most a többség úgy ítélte meg, hogy a feladatot megtartja, mert az hasznos volt, de az épületet másként kívánja hasznosítani. Ezért március 1-étől megszünteti, mint intézményt. Feladatait az Oktatási Osztály veszi át az ott dolgozó kollégával együtt. Segítségre kérte fel a Rendőrséget is.
☺ Az Oktatási Osztály elvégezte az ágazathoz tartozó intézmények nem kötelező feladatainak átvilágítását, elemzését. A nem kötelező feladatok egy jelentős részét testületünk továbbra is biztosítja. Így a nagycsoportos óvodások továbbra is ingyenesen járhatnak korcsolyázni (7 millió Ft), az iskolákban pedig tovább működhetnek az engedélyezett pedagógiai programok (angol, testnevelés, rajz, ének,stb emelt óraszámok), összesen 24 millió forint értékben.
Meg kell vizsgálni a két szakiskola ( a Széchenyi és a Baross ) átadásának lehetőségét a fővárosnak.
A sportfeladatokat a hivatalba telepítik a Pedagógiai Intézettől. Vizsgálni kell a Pedagógiai Intézet, a Központi Műhely összevonását más intézménnyel. Döntött a testület arról, hogy továbbra is működteti a Múzeumot és ingyenesen biztosítja a kiállítások megtekintését.
Az oktatási-kultúrális intézményekben összesen 33,75 álláshelyet megszüntetnek. Ezek a változások a technikai dolgozói létszámot érintik.
Az eredeti javaslatot módosító javaslattal látta el az osztály, így sokat puhultak az eredeti elgondolások. A törvényességi problémák ( a már kihirdetett támogatások visszavonása) mellett az ésszerűség is (a Múzeum épületeinek vizsgálata, vagy a Zeneiskola állandó helyének megváltoztatásának vizsgálata) indokolta a változtatást. Már az is eredménynek számít, hogy ennyit figyelembe vettek a testületben többséget alkotó frakció tagjai.
☺ Hasonló átvilágításon estek át az egészségügyi intézmények is. Az Egészségügyi Osztály által eredetileg benyújtott javaslathoz rengeteg tiltakozás érkezett, mivel szinte mindent megszüntetett, amivel eddig „dicsekedni” lehetett: ezzel is segíti önkormányzatunk a rászorulókat. A betegőrző szolgáltatás megszüntetése ellen (Erzsébeten is jó néhányan köszönhetik az életüket a karjukon viselt őrző „órának”) 780 aláírást gyűjtöttek össze az érdekeltek. Így aztán hosszasan lehetett sorolni azokat a nem kötelező feladatokat, melyeket nem fog megszüntetni az önkormányzatunk. Mint ahogy a megszűnő segélyezési formákra is az lett a magyarázat, hogy a törvényi változások más módon teszik lehetővé az Ő segélyezésüket.
A bölcsődei ellátást ezentúl nem az Egészségügyi Intézmény, hanem önállóan működő költségvetési szerv fogja irányítani.
A dolgozók foglalkozás-egészségügyi vizsgálata céljából a szolgálatot 2 fővel, változatlan formában működteti.
Az érintet intézmények összesen mintegy 30 fővel csökkentik létszámukat.
☺ Következő témakörben a Sporttanácsnok beszámolójával ismerkedhetett meg a testület. Az alapos, az elmúlt évek fejlesztéseit, fejlődését és problémáit bemutató tájékoztatót a képviselők tudomásul vették.
☺ Képviselő-testületünk támogatta Papp Donatella, a Hajós Alfréd Általános Iskola nyolcadikos tanulója kérését, hogy az Arany János tehetséggondozó programban folytathassa tanulmányait.
Összeállította: Komoróczy László
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges