Képviselő-testületi ülés júliusban

Képviselő-testületünk nyári szünet előtti utolsó testületi ülését tartotta ezen a napon,  nem kis viharok között.

 

Most beszámolunk a fontosabb döntésekről.

 

 Polgármester úr beszámolójával kezdődött az ülés. Elmondta, hogy június 08-a és 13-a között  öt ország hat városának  150 fiatalja részvételével, nemzetközi testvérvárosi találkozót rendeztünk. A visszajelzések szerint, nagyon jól sikerült.
Június 25-ével  megkezdődött nyári térzenei sorozatunk. Augusztus 27-ig minden pénteken 17.00 órától hallgathatjuk a fellépő zenekarok muzsikáját, a Városháza előtti téren.
Június 29-én köszöntöttük a Köztisztviselők Napja alkalmából a hivatal dolgozóit. A kiemelkedő munkát végzett kollégák elismerésben részesültek.


 
Jegyzői dicséretet kapott: 

Kiss Gabriella (Építésügyi Osztály)
Cattalinic Gáborné (Közigazgatási Osztály)
Ecsedi-Nagy Andrea (Személyügyi Osztály)
Dani Jánosné (Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi Osztály)
Daningerné Galambos Éva (Pénzügyi és Adó Osztály)
dr.Varga Mariann (Közbeszerzési Iroda)
Körmendyné Kökény Eszter (Oktatási, Kulturális és Sportosztály)

 

Vezető-főtanácsosi címet kapott:

Varga Enikő (Szervezési Osztály)
 

 

Hűségjutalom:

Otti Ernőné   40 éves jubileumi jutalom (EÜSzoc)  Jánosik Györgyné  30 éves hűségjutalom (Közigazgatási O.)
Porkoláb János  30 éves hűségjutalom  (Szervezési O.) 
Váltó Károlyné   20 éves hűségjutalom (EÜSzoc)

 

Szívből gratulálunk Nekik!

 

Július 06-án Semmelweis Nap alkalmából a kerületi egészségügyi alapellátásban dolgozókat köszöntöttük.

 

Pesterzsébet Kiváló Közalkalmazottja:

Horváthné Sebők Teréz  Egészségügyi Intézmény gazdasági igazgatója

 

Az Év Közalkalmazottja:

Dr. Csonka Anita    iskolaorvos (Bácska tér 3.)
Kerekes Pálné   körzeti-közösségi ápoló (Bácska tér 3.)

 

A Semmelweis-nap alkalmából Hűségjutalomban az alábbi személyek részesülnek:

35 év:  

Kalteneckerné Schiller Rita védőnő, Vas Gereben u-i Védőnői Szolgálat

 

30 év:

Bakos Attiláné Nagy Erzsébet fogászati asszisztens, Ady E. utcai gyermekfogászat
Viszmeg Istvánné  iskolavédőnő, Iskola-egészségügyi Szolgálat

 

20 év:

Bernáth Károlyné  bérelszámoló, Egészségügyi Intézmény kp-i dolgozó
Bognár Andrea  fogászati asszisztens, Székelyhíd utcai gyermekfogászat
Dr. Bagó Erzsébet  háziorvos, Ady Endre u-i háziorvosi rendelő

 

Pesterzsébet alapellátásában végzett kiemelkedő munkájáért Dicsérő oklevélben részesül:

 

Felnőtt fogászati szolgálat: 
Dr. Lakó Péter fogorvos, Székelyhíd u. 8.

Kerekes Mónika fog. asszisztens, Ady E. u. 1.

 

Felnőtt háziorvosi szolgálat: 
Dr. Szecsődi Zsuzsanna, Virág B. u. 44.
Dr. Takács Alíz, Jókai Mór u. 74-76.
Dr. Kormány Zsolt, Zamárdi u. 11.
Dr. Hunyadi Péter, Vörösmarty u. 5.
Balogh Éva körzeti közösségi ápoló, Bácska tér 3.
Hovanecz Józsefné körz. köz. ápoló, Jókai Mór u. 74-76

 

Gyermek háziorvosi szolg: 
Dr. Drenyovszky Kálmán, Vas G. u. 1.
Czirják Tiborné asszisztens, Vas G. u. 1.

 

Emléklapot kap Pesterzsébet alapellátásában eltöltött 20 év munkájának elismeréseként:

Dr. Csaba Krisztina felnőtt háziorvos, Jókai Mór u. 74-76.
Dr. Balogh Ernő felnőtt háziorvos, Ady E. u. 1.

 

Pesterzsébet alapellátásában eltöltött  30 év munkájának elismeréseként:

Dr. Molnár Magdolna gyermek háziorvos, Vas G. u. 1.
Dr. Takács Alíz felnőtt háziorvos, Jókai Mór u. 74-76.
Dr. Bán István felnőtt háziorvos, Szabadka u. 47.
Dr. Hollósi László felnőtt háziorvos, Bácska tér 3.
Szélyes Tiborné körzeti közösségi ápoló, Bácska tér 3.
Hovanecz Józsefné körz.köz. ápoló, Jókai Mór u. 74-76.
Takácsné Somogyi Julianna körz. köz. ápoló, Virág B. u. 44.

 

Pesterzsébet alapellátásában eltöltött  35 év munkájának elismeréseként:

Dr. Halász Irma felnőtt fogorvos, Ady E. u. 1.

 

Gratulálunk Nekik!

 

 Hivatalunkban hosszabb ideje  - várhatóan szeptemberig – a négy évenkénti szokásos vizsgálatát folytatja az Állami Számvevőszék.

 

 Jegyző Asszony, mint a Helyi Választási  Iroda vezetője,  meghatározta Pesterzsébet Képviselő-testületének  a következő választásokra érvényes mandátumainak számát. Ennek értelmében 12 egyéni választókerületi, illetve 5 kompenzációs listás mandátum, összesen 17 mandátum lesz kerületünkben. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi 16 helyett az egyéni körzetek száma 12-re csökkent, így az egyéni választókerületek területét felül kell vizsgálni. Ez jelenleg folyamatban van.

 

 Testületünk döntött arról, hogy a Polgármesteri Hivatal kötvény- számlájáról a TÁMOP pályázat számlájára átvezet 15.000.000,-Ft-ot, melyet a támogatás beérkezésekor  8 napon belül kell visszavezetni.

 

 Képviselő-testületünk hozzájárult ahhoz, hogy  a CSILI Művelődési Központ a Segítő Karok Támogató Alapítvány részére július 30-án  térítésmentesen  biztosítsa a nagytermet az árvízkárosultak javára  szervezendő jótékonysági koncert céljára.

 

 Képviselő-testületünk döntött arról, hogy a közétkeztetés eredményes és jogszerű közbeszerzési kiírása céljából elveket fogadjon el. A közétkeztetés beszerzését célzó eljárás stratégiai elveként hat pontban  határozta meg  a főbb szempontokat. A közétkeztetési szerződés csak december végén jár le, de már most dolgozni kell rajta, hogy eredményesen  és időben lehessen befejezni az eljárást.

 

 Képviselő-testület Polgármester úr beszámolóját  egyhangúlag elfogadta.

 

 Testületünk elfogadta az S.O.S. Krízis Alapítvány Családok Átmeneti Otthona 2009. évi munkájáról szóló beszámolóját. Az alapítvány azoknak a családoknak nyújt segítséget,  akik  krízishelyzetbe kerülnek, elvesztik lakásukat és újra kell kezdeni az életüket. A meghatározott ideig  nyújtott lakhatási segítségen kívül, jogászok, pszichológusok és egyéb szakemberek segítenek nekik ügyeik rendezésében és az újra kezdésben.

 

 Beszámolót fogadott el a Képviselő-testület XX. kerület Anyaoltalmazó Alapítvány  2009. évi tevékenységéről. Önkormányzatunk alapító tagként és az alapítvány első épületének biztosítójaként tárgyalta a 2009. évről szóló közhasznúsági jelentést, melyet köszönettel elfogadott.

 

 Beszámolót fogadott el testületünk a Gondoskodás Közalapítvány tevékenységéről. A beszámolót vita nélkül fogadta el testületünk.

 

 Ezt követően a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet kulturális tevékenységéről szóló beszámolót köszönte meg a testület és kívánt további jó munkát az intézetnek.

 

 A következő napirendi pontban ugyancsak a PEPI beszámolójáról volt szó.  Ekkor adtak számot a funkcionális analfabétizmus  megszüntetése érdekében  indított programjukról. A különböző felmérések alapján  az iskolák jelentős eredményeket értek el,  de az is látszik, hogy  folyamatos feladatot  jelent az eredmények megtartása és további előrelépés is szükséges.

 

 Képviselő-testületünk elfogadta  a 2010. évi költségvetésről szóló rendelet módosítását. A módosítás a szokásosnál kisebb volt, csak a szükséges átcsoportosításokat tartalmazta.

 

 Tárgyalta a testület a közterületek használatáról és használatának rendjéről szóló, többször módosított rendeletet. Bizottsági javaslatra vizsgálta meg a hivatal az alkalmi árusok díjtételeit más kerületekkel összehasonlítva. Ennek során megállapította, hogy a mi kerületünkben jelentősen alacsonyabbak ezek a díjtételek. Végül a testület nem fogadta el a javaslatot, azt visszaadta további megfontolásra az illetékes osztálynak.

 

 Elfogadta a testület  az Integrit XX. Kft.  új javadalmazási  szabályzatának megalkotásáról szóló előterjesztést. Éles vita alakult ki ezzel kapcsolatban, hiszen ezt az előterjesztést – a  szokásoknak megfelelően – zárt ülésre javasolta a hivatal. Földesi Gyula  képviselő úr ezt kifogásolta és felháborodását fejezte ki a zárt üléssel kapcsolatban. Mivel  a zárt ülések határozatai is nyilvánosak, Polgármester úr felajánlotta és megszavaztatta, hogy ezt a napirendi pontot nyílt ülés keretében tárgyalja meg testületünk. Ekkor azonban a Fideszes képviselők, köztük Földesi Gyula nem szavazták meg  saját javaslatukat,  így a napirend kellő  számú támogatás híján  mégis csak zárt ülés lett. Egyébként  azért kellett ezzel a szabályzattal foglalkozni,  mert igazgató úr előző szerződése lejárt, újat kellett kötni vele, valamint  a törvények is újraszabályozták ezeket a kérdéseket.

 

 Ezt követően került sor a Pesterzsébet Önkormányzatának Szociális Foglalkoztatója intézményvezetői álláshelyének betöltésére vonatkozó előterjesztés megtárgyalására. Mint azt korábban már írtuk, az előző intézményvezető nyugdíjba vonult. 6 fő pályázott, közülük 2 fő nem felelt meg a pályázati előírásoknak, ezért kizárásra kerültek. A további 4 személy közül válaszhatott a Képviselő-testület. Ekkor heves vita alakult ki arról, hogy hányan is szavazhatnak a kérdésben, mivel az egyik képviselő-társunk is  a pályázók között volt. Ennek a vitának a végére eldőlt, hogy ő nem csak a saját maga esetében, hanem a teljes napirendi pontnál sem szavazhat. Ennek hatására visszavonta pályázatát. A Fideszes képviselőcsoport vezetője úgy ítélte meg, hogy ők ezzel nem értenek egyet és a képviselőcsoport kivonult az ülésteremből. A hátralévő  napirendi pontoknál már nem vettek részt a testület munkájában. A Képviselő-testület  végül is a 3 érvényes pályázó közül,  Bognárné Adorján Csillának,  a  jelenlegi intézményvezető-helyettesnek a pályázatát fogadta el.

 

A zárt ülés további részében fellebbezést utasított el testületünk, mivel  a határozat megfelelt a hatályos törvényeknek.

 

 A nyilt ülés folytatásként testületünk az önkormányzati lakások  elidegenítéséről származó bevétel 50%-nak  Fővárosi Önkormányzat  részére történő  befizetésével kapcsolatban döntött. A határozat lényege, hogy 2010. évben a befizetésről szóló szerződés nem kötjük meg a fővárossal, illetve 2011-ben a költségvetés előtt készüljön erről előterjesztés.

 

 Döntött a Képviselő-testület a Jégcsarnok Kft-nek nyújtott tagi kölcsön visszafizetési kötelezettségének átütemezéséről. Jelentős vita előzte meg a döntést, már a bizottságokban is igen eltérő véleményeket fogalmaztak meg a jelenlévők. Végül az eredeti határozati javaslatot fogadta el Képviselő-testületünk, úgy gondolva, hogy ezzel segít az önkormányzat egyszemélyes  tulajdonában lévő  kft. munkájában, de a most folyó  vezetői pályázat  leendő győztesének a vitában elhangzottakat  nyilván figyelembe kell majd vennie.

 

 Elfogadta a testület a közoktatási esélyegyenlőségi program  felülvizsgálatára szóló javaslatot. A több mint 30 oldalas dokumentum a már meglévő esélyegyenlőségi program aktualizálását jelenti  és nyugodtan  leírhatjuk, nem egyszerű feladatok vannak benne, melyek ráadásul napról-napra változnak.

 

 Ezt követően Testületünk megválasztotta a Zrínyi Miklós Általános Iskola  új intézményvezetőjét,  Fehér András személyében. Igazgató úrnak jó és  eredményes munkát kívánunk. Nem lesz könnyű dolga!

 

 Képviselő-testületünk a közalapítvány kuratóriumával egyetértésben, megszüntette a Pesterzsébet Művelődésért Közalapítványt.  Feladatait a jövőben más módon oldjuk meg.

 

 Testületünk a gróf Széchenyi István és a Baross Gábor iskolák, valamint az ONIGESZ intézmény  Alapító Okiratait módosította.

 

 Ezt követően módosítottuk a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratát is. Mindezeket a törvényi módosítások és az élet változásai tették szükségessé.

 

 Támogatta testületünk a Gyöngyszem Óvoda pályázatának benyújtását és engedélyezte az ehhez szükséges nyilatkozat aláírását. Anyagilag  önkormányzatunknak nem kell hozzájárulnia a pályázathoz.

 

 Testületünk készülve az őszi önkormányzati választásokra,  megválasztotta a helyi választási bizottság 3 tagját  és a póttagokat.

 

 Közérdekű kötelezettségvállalást fogadott el testületünk, ezek szerint a Wanbera Investment Kft. felajánlott 8.750.000,-Ft-ot kerületünk szépítésére, melyet testületünk a zöldfelületek  karbantartására, felújítására fog felhasználni.

 

 Testületünk elfogadta a Széchenyi u. – Topánka u. – Ady E. u . – János utcák által határolt terület  kerületi szabályozási tervéről szóló új rendeletét.

 

Az ülés végén Polgármester úr mindenkinek jó pihenést, kellemes szabadságot kívánt!

 


Összeállította: Komoróczy László