Képviselő-testületi ülés, 2011.október 13.
![]()
Megtartotta októberi testületi ülését Képviselő-testületünk. Az itt elhangzottakról, döntésekről számolunk most be.
☺ A testületi ülés Polgármester úr beszámolójával kezdődött.
☺ Szeptember 22-én gyászünnepségen búcsúztattuk Rátkay Endre festőművészt a róla elnevezett Rátkay – Átlók Galériában. Kérésére hamvait a Kis-Dunába szórták hozzátartozói.
☺ Október 6-án a Vécsey lakótelepi Emlékkőnél ünnepséggel és koszorúzással emlékeztünk az Aradi Vértanúkra.
☺ Költségvetési számlánk egyenlege (október 10-én) 398,7 millió forint volt.
☺ Polgármester úr tájékoztatta a testületet, hogy a Hivatal dolgozóinak közel 60 %-a vesz részt a népszámlálás munkájában.
☺ Elhangzott, hogy a Fővárosi és Kerületi Polgármesteri Hivatal egyeztetett a két középiskola ügyében. A kerületi közgyűlés már február 24-i ülésén úgy döntött, hogy a feladatellátást átadja a fővárosnak. Most azt a javaslatot kaptuk, hogy a főváros a feladatot átveszi, valamennyi tanuló átvételéről gondoskodnak, úgy, hogy ha nem csökken a tanulólétszám, együtt maradnak az osztályok (de nem egy iskolában). A tanárok elhelyezési lehetőségéről a fogadó iskolák döntenek. A Baross Gábor és a Gróf Széchenyi István Iskolák épülete Önkormányzatunk tulajdonába marad. Az átszervezés végső határideje 2012. augusztus 31. Testületünk többsége döntést hozott, hogy megerősíti: a két iskola feladatát átadja a Fővárosi Önkormányzat részére, egyben tudomásul vette, hogy a két intézmény 2012. augusztus 31-én jogutód nélkül megszűnik.
☺ Csökkentette a testület az előző ülésén hozott kötelezettségvállalás összegét a Hivatal takarítása során. Ez azt jelenti, hogy a közbeszerzési eljárásnál kevesebb összeg áll rendelkezésre az eredményes pályázathoz.
☺ Módosította a testület a Köves utca – Szentlőrinci út által határolt terület keretszabályozási tervét. Lényegében a helyrajzi számát kellett pontosítani ahhoz, hogy a területet belterületbe vonják.
☺ Hatalmas vita alakult ki a Polgárőrséggel kapcsolatos előterjesztéssel kapcsolatban. A javaslat megszüntette a kerület velük kötött együttműködési megállapodását. Végül azzal a kiegészítéssel fogadta el a testület a szerződés felmondását (Komoróczy László javaslatára), hogy új szerződés tervezetet dolgoznak ki, melyet jövő év elején tárgyalhat a testület.
☺ A Polgármesteri beszámoló során más kérdések is felmerültek, melyeket feljegyeztek az illetékesek és később intézkednek illetve válaszolnak.
☺ Komoróczy László kifogásolta, hogy a Pesterzsébet újságban nem a valóságnak megfelelően írták meg azt, hogy Alpolgármester úr lemondott a költségtérítéséről. Ezzel szemben az igazság az, hogy a pesterzsébeti kifizetésről mondott le, de azt az Országgyűléstől meg fogja kapni.
☺ Ugyancsak Ő vetette fel, hogy esténként teljesen feleslegesen működnek a közlekedési lámpák. A környező kerületekhez hasonlóan villogóra kellene őket állítani. Azt is felvetette, hogy a meghívásos pályázatokra miért nem hívják meg az eddigi szolgáltatót. Végül tolmácsolta a lokálpatrióta lakosok kérését és felhívta a figyelmet a közelgő vásárra. Kérte, figyeljenek oda, hogy a felállított árusító kabinok ne takarják el az Erzsébet szobrot.
☺ Csaszny Márton a Vörösmarty utca közlekedéséről beszélt, azon belül is a Vörösmarty Mihály Általános Iskola körüli helyzetre. Kérte: ismételten vizsgálják meg a forgalomcsillapítás lehetőségét (zebra, figyelmeztető tábla, fekvőrendőr, stb.), a gyerekek védelme érdekében.
☺ Formálisan is elbúcsúzott Polgármester úr és a Képviselő-testület Aljegyző Asszonytól, akinek ez a nap volt az utolsó ténylegesen munkával töltött napja nyugdíjba vonulása előtt. Még egyszer jó egészséget, hosszú, boldog éveket kívánunk Neki!
☺ Ezt követően a testület elfogadta a Polgármesteri beszámolót.
☺ Zárt üléssel folytattuk a munkát. Elsőként két fellebbezést tárgyaltunk meg. Mindkettőt elutasította a testület, mivel az eredeti határozatok a jogszabályoknak megfeleltek.
☺ Ezt követően fegyelmi vizsgálat indítására tett javaslatot tárgyalt a testület. Mivel az intézményvezető elismerte felelősségét az ellenőrzés elmulasztásában és az okozott kár megtérült, a Képviselő-testület a fegyelmi eljárást mellőzte és megrovás büntetést szabott ki.
☺ Már nyílt ülésen tárgyalta a testület az új aljegyző kinevezését. Mint már előzőleg is megírtuk, Sztakó Istvánné 42, a hivatalban töltött év után nyugalomba vonul. Utódjául Kócziánné Dr. Pohl Mónikát választotta meg a testület. 17-en pályáztak, ebből 7-nek érvénytelen volt a pályázata. Az új aljegyző eddig is a Pesterzsébeti Hivatalban dolgozott, így nem ismeretlenként toppan be 2012. január 2-án, első aljegyzői munkanapján.
☺ Módosítottuk ez évi költségvetésünket. A módosítás eredményeként a bevételi és a kiadási főösszeg is 46,7 millió forinttal emelkedett. A költségvetés vitája igen éles hangvételűre sikeredett. Komoróczy László kifogásolta, hogy miközben minden szinten megszorítások vannak, mindent visszavonunk, akkor ebben a módosításban is új kötelezettségeket vállalunk. Vagy nehéz helyzetben vagyunk és akkor megtakarítunk, vagy nem ezt mondjuk azoknak, akiknek nem adunk. Persze, most is elhangzott, hogy az előző nyolc év, stb., de ez egyre kevésbé hangzik jól a mostani döntéshozók szájából...
☺ A következő napirendnél mindjárt a nehézségek kerültek szóba, amikor a helyi adókat emeltük. Az előterjesztés kimutatta, hogy az adókat 2003-tól milyen mértékben lehetett volna emelni, de testületünk akkori szocialista többsége ezt nem tette meg. Most az emelés az építményadó esetében 1293 Ft/m2-ről 1658 Ft/m2-re emelkedik – azaz harmadával!! A telekadó 287 Ft/m2-ről 301 Ft/m2-re emelkedik. Az adók emeléséből az önkormányzati többség 138 millió forint bevételt remél.
☺ Megtárgyalta és elfogadta a testület a helyi közművelődési feladatok ellátásáról szóló rendeletének módosítását. A lényege az előterjesztésnek az, hogy a 2012. évi költségvetésbe és a Csili munkatervébe is be lehessen tervezni a feladatokat. A Csili feladataiból díjmentesen illetve tagsági díj vagy jelképes hozzájárulással igénybe vehető szolgáltatásokat Önkormányzatunk néhány forint híján 20 millió forinttal támogatja jövőre.
☺ Ebben az évben is csatlakozott kerületünk a BURSA HUNGARICA 2012. Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz. A pályázat az elmúlt évekhez hasonlóan zajlik.
Határidők: október 17-én hirdetik meg az „A” és „B” típusú pályázatot is.
november 14-én van a pályázat benyújtásának határideje.
december 5-én van a pályázat elbírálásának határideje.
december 15-én teszik közzé a támogatottak listáját.
☺ Ismét – mondhatnánk rutinszerűen – módosítottuk az intézmények alapító okiratait. Ezúttal a törvény változott, a viselkedési zavarokkal rendelkező gyerekeket másként kell besorolni.
☺ A Gyulai István Általános Iskola (volt Stromfeld) kéréssel fordult a testülethez, hogy Gyulai István emléktáblát helyezhessen el az iskola falán. Igazgató úr két ajánlatot kapott az elkészítésre, az olcsóbbikat fogadtuk el.
☺ Elutasította a testület a DélUtán Alapítvány kérését, melyben térítés nélkül kért teremhasználati jogot a Csiliben.
☺ Hosszan vitatkozott testületünk az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről. Igazából az elérendő célokban egyetértettünk, de a megfogalmazást nem tudtuk összehozni, pedig szünetet is tartottunk. Végül levettük napirendről, hogy a jogászok megtalálják a legjobb megfogalmazást.
☺ Vásárlási szándékkal fordult testületünkhöz az Igló utca 1. alatt lévő egyik üzlethelyiségünk bérlője. Úgy döntöttünk, hogy nem adjuk el ezt a tulajdonunkat.
☺ Egy korábbi helyiségünk vásárlója a vételár kifizetésének halasztását kérte, nehézségei miatt. Testületünk november 15-ig hosszabbította meg a fizetési határidőt.
☺ Újabb eszközöket adtunk át a Hivatal leltárából Önkormányzati Intézményeknek.
☺ Szigorította a testület a lakások elidegenítésének feltételeit. Ez azt jelenti, hogy csökkentek a kedvezmények a megvásárláskor.
☺ Megtárgyalta a testület a Jégcsarnok Kft. 2006-2007-2008. évi javított mérlegbeszámolóját. A pénzügyi ellenőrzés megállapította, hogy a bevételek passzív elhatárolásának rossz értelmezéséből és ebből következően rossz elszámolásából adódnak. A következmények súlyosak: az újonnan feltárt hiány 23 millió Ft.
Testületünk a javított mérlegbeszámolókat elfogadta. Egyúttal felkérte a Jogi Osztályt, hogy vizsgálja meg: milyen lépéseket lehet és kell tenni a könyvelő és a könyvvizsgáló cégek ellen, akik ezt a hibát elkövették.
☺ Módosította a testület a Jégcsarnok Kft. alapító okiratát. Ebben újraszabályozta a tulajdonosi befizetések rendjét.
Készítette: Komoróczy László
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges