Helyi alkotmány?
Az Alkotmány készítése igencsak hasonlatos ahhoz, ahogy a Fidesz vezeti az országot: átgondolatlan ötletek, hangzatos bejelentések, aztán semmi nem úgy történik, ahogy mondták.
De mit is várhatnánk tőlük, hiszen nézzük csak meg, mit csinál a Fidesz a kerületben: idén januárban átírták a Képviselő-testület működési szabályait. De hogyan? Az már szinte szóra sem érdemes, hogy (a többi politikai erővel való) egyeztetés nélkül, mert ez minden ügyben így megy az októberi választás óta.
De most eltöröltek minden olyan ellenzéki jogot, amiért az elmúlt 16 évben (akkor még ellenzékben) körömhegyig harcoltak. Én az elmúlt években többször tettem javaslatot, hogy felesleges a napirend előtti felszólalás lehetősége. Ugyanis az 1. napirend során a képviselők kérdést tehettek fel, bejelenthettek közérdekű ügyeket, interpellálhattak, tehát ugyanazt megtehették (5 perccel később), mint amit a napirend előtti felszólalásban. Azidőtájt a Fidesz, ellenzékben, határozottan ellenezte ezt az ötletet, a többségi szocialista frakció pedig, tiszteletben tartva a konszenzus elvét, nem módosította a működési szabályokat.
Az októberi önkormányzati választás óta a Fidesz (9 fővel) többséget alkot a Képviselő-testületben (az ellenzék 8 főjével szemben), így semmi sem gátolhatta meg őket abban, hogy a januárban, korábbi elveiket felrúgva, megszüntessék a napirend előtti felszólalás lehetőségét. Ezen kívül a képviselői kérdések, bejelentések napirendjét átrakták utolsónak, nem véletlenül, mert így lehet, hogy erre sor sem fog kerülni, időhiány miatt, merthogy a testületi ülést 4 órásra korlátozták.
Ugyancsak szabályként rögzítették, hogy a képviselők csak helyi ügyekben szólhatnak hozzá. Ezt mi, szocialista képviselők, számtalanszor kértük tőlük az elmúlt 8 évben. Hiába. Kevés lenne a 20 ujjam annak összeszámlálásához, ahány alkalommal ők a kormányzás ügyeit a helyi MSZP szemére hányták (magyarán: gyurcsányoztak). Nekik szabad volt ezt tenniük, mert akkor demokrácia volt. Mostantól az ellenzéknek nem lehet a kormányt bírálni. Úgy látszik, most így értelmezik a demokráciát. Biztos azt mondják majd, hogy erre hatalmazták fel őket az emberek. Kedves Fidesz szavazók, tessenek már megmondani (legalább nekik): ezt kérték tőlük? A demokráciaellenességet akarták elősegíteni a szavazatukkal?
Nemes László, MSZP
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges