Gondolatok a 2011. évi költségvetéssel kapcsolatban a Képviselő-testületi ülésre
Szabados Ákos polgármester a 2011.02.09. –i rendkívüli testületi ülésen mondta el előadói beszédét, a 2011-ik évi költségvetési beterjesztésekor.
A 2011. évre tervezett költségvetés bevételi főösszege 5 %-kal alacsonyabb a 2010. évi eredeti előirányzatnál, a csökkenés valamelyest meghaladja az 500 millió Ft-ot. Ez számos bevételi forrás 2010. évihez számított többletének, illetőleg csökkenésének a végeredménye; többek között csökkent a normatív állami hozzájárulások, az iparűzési és az idegenforgalmi adó, a felhalmozási bevételek előirányzata, nem terveztünk 2010. évi pénzmaradványt, ugyanakkor - a Képviselő-testület döntésének megfelelően - emelkedett a helyi adók előirányzata, eredeti előirányzatként meg kellett terveznünk a jövedelempótló támogatásokat és növekedett az igénybe vételre tervezett hitel nagyságrendje is.
Bevételi szerkezetünk változását jól jellemzi, hogy míg működési bevételeink 4 %-kal emelkedtek, addig felhalmozási célú bevételeink nagyságrendje 40 %-kal csökkent.
Kiadásaink szerkezete is változott; működési kiadásaink 2 %-kal növekedtek ugyan, de ezen belül a személyi juttatások, a munkáltatót terhelő járulékok és a dologi kiadások 4-7 %-kal csökkentek. A 2 %-os növekedés annak a következménye, hogy - mint a bevételeknél említettem - eredeti előirányzatként meg kellett terveznünk a jövedelempótló támogatásokat és figyelembe vettük a likviditási hitel nagy részének visszafizetését.
A működési kiadások tekintetében a Képviselő-testület által hozott döntések eredményeként bekövetkező megtakarítások ebben az évben még szinte egyáltalán nem éreztetik hatásukat, sőt - pl. az INTEGRIT XX. Kft.-vel korábban kötött szerződések felmondásából eredően - többlet kiadás is jelentkezik. Az intézmények és a Polgármesteri Hivatal működési kiadásait nagyon visszafogottan, gyakorlatilag hiánnyal terveztük. A céltartalékok között azonban 50 millió Ft-ot terveztünk abból a célból, ha év végén indokolttá válik az intézmények költségvetési támogatásának korrekciója.
A felhalmozási kiadások nagyságrendje a 2010. évi eredetihez képest 35 %-os csökkenést mutat. A beruházások főösszege mintegy harmadával nő, a felújítási főösszeg ugyanakkor kétharmaddal csökken.
Legjelentősebb beruházásunk a Stromfeld Aurél Általános Iskola Sportcsarnokának építése, amely központi forrásból, saját pénzeszközeinkből és alapítványi támogatásból valósul meg. A tervezett felújítások - pl. tető, vizesblokk felújítások, ablakok, szakipari falak cseréje - intézményekben történnek.
Folyamatban van a Legyünk együtt és tegyünk együtt pályázat megvalósítása, a játszótér üzemeltetésére 8 millió Ft tartalékot képeztünk.
A céltartalékaink és az általános tartalék főösszege a 2010. évihez képest a felére csökkent. Ebben az évben nem tudtunk előirányzatot tervezni oktatási, kulturális, népjóléti, környezetvédelmi, sport céltartalék címeken és nem szerepel a javaslatban informatikai tartalék.
Ebben az évben először kell a kötvénykibocsátás teljes éves törlesztő részletét fizetnünk és sajnos a forintnak a svájci frankhoz képest a kötvénykibocsátáskor érvényes árfolyammal szembeni gyengülése következtében fizetési kötelezettségünket jelentős összeggel emeli. Reméljük, hogy a jövőben a forint tovább erősödik - tegnap a svájci frank árfolyama a két héttel ezelőtti közel 220 Ft-ról már 206 Ft-ra csökkent - és többtíz millió Ft-al csökken az adósságállományunk.
A 2011. évi költségvetés végrehajtása során következetesen végre kell hajtani azokat a takarékossági intézkedéseket, amelyeket a Képviselő-testület már elhatározott, de tovább kell keresnünk az olcsóbb, gazdaságosabb megoldásokat egyes feladatok megvalósítását illetően.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges