Kishírek márciusban

Kormányzati Hírek

Életbe lépett a folyamatos gázellátást szabályozó kormányrendelet
Március 01-től él az a kormányrendelet, amely biztosítja, hogy egyetlen fogyasztó se maradjon gázellátás nélkül, ha az ellátást biztosító cég bármilyen ok miatt nem képes szolgáltatni. A rendelet a jelenleginél szigorúbb és átláthatóbb adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő a gázellátó cégek számára és megerősíti a Magyar Energia Hivatalt (MEH). Ha a hivatal azt tapasztalja, hogy egy cég nem tudja biztosítani a gázellátást, akkor annak működését 90 napra felfüggesztheti, ezen időtartamra, a feladat átvételére pedig alternatív gázellátó céget kereshet; az átvételt a lakossági fogyasztók nem érzik meg, az új szolgáltató által szabott gázár nem lehet magasabb az egyetemes szolgáltatás áránál. A gáz ára tehát nem lehet nagyobb annál, amit a hatóság hagy jóvá és a minisztérium hirdet ki.

Elrendelte a kormány a Nemzeti Digitális Közmű megvalósítását
Elrendelte a kormány a Nemzeti Digitális Közmű (NDK) projekt megvalósítását, amelynek köszönhetően Magyarország összes településén 6 és 10 megabit/szekundum közötti sávszélességű internet lesz elérhető. Ez azután vált lehetségessé, hogy az Európai Unió befogadhatóvá nyilvánította az NDK projektet, így megkezdődhet notifikációjának (az uniós jog beépítése a magyar jogba) előkészítése. Várhatóan egy éven belül minden közpolitikai döntés meghozható magyar és uniós szinten is, amit követően egy-másfél évig tarthat a konkrét infrastruktúra kiépítése. A program célja, hogy Magyarország összes településére eljuttassa a szélessávú internetet, amelyhez aztán egyéni igényeiknek megfelelően csatlakozhatnak a fogyasztók.

Március 01-én lép életbe a hitelplafon-rendelet
Március 1-jétől lép életbe a kormány hitelplafon-rendelete, amely szabályozza az ingatlan-jelzáloghitelek mértékét, illetve a gépjármű-hitelezést. A rendelet szerint a jelzáloghitel aránya forinthitel esetében a fedezetként felajánlott ingatlan értékének legfeljebb 75 százaléka, euróhitel esetében hatvan, más devizahitel esetében 45 százaléka lehet. A rendelet szerint a gépjármű-hitelezés szabályai is változnak. A vásárlásra nyújtott hitel futamideje nem lehet hosszabb 84 hónapnál, vagyis 7 évnél. Forinthitel esetében a hitel nem lehet nagyobb, mint a jármű piaci értékének 75, euróhitel esetében 60, egyéb deviza esetében 45 százaléka.

Március 01-től nem lehet vezetőket kinevezni a következő kormány megalakulásáig
Március 1-jén lépett életbe a kormány által meghirdetett és önkéntesen vállalt döntési moratórium személyi kinevezéseket érintő része. Hétfőtől az új kormány felállásáig nem lehet új vezetőket kinevezni sem a minisztériumoknál, sem pedig a központi államigazgatási szerveknél, illetve ezek helyi szerveinél. A minisztériumokban nem lehet szakmai tanácsadói és főtanácsadói címet adományozni és a minisztériumokban célfeladat - a köztisztviselők mindennapi munkájához nem tartozó plusz feladat - nem adható ki. Ennek megfelelően az idei évre céljuttatás is csak két hónapra fizethető ki. Miniszter és államtitkár nem részesülhet céljuttatásban.

Sikeresen indult a „Közbiztonsági Háló” program
Bajnai Gordon miniszterelnök Jászapátiban tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az első héten több mint háromszáz bűnelkövetőt kaptak el a rendőrök a közbiztonsági háló program keretében. Hozzátette továbbá, hogy a szolgálatot teljesítők létszáma áprilistól ezer fővel bővül Magyarországon. Ez év március 1-én a kormány másodszor hirdette meg a közbiztonsági háló programot, amely az ország mintegy háromszáz településén fokozott – esetenként 24 órás – rendőri jelenlétet biztosít a veszélyeztetett területeken. Az idei „háló” első hetében országszerte 308 bűnelkövetőt fogtak el a rendőrök, az akciók mintegy fele ráadásul tettenérés volt.

Elfogadta az új fegyvertartási rendeletet a kormány
A jövőben csak az kaphat saját tulajdonú sportlőfegyver-tartási engedélyt, aki legalább három éve igazolt tagja valamely sportegyesületnek, továbbá a fegyvertartási engedélyt kérőknek az új szabályok szerint előzetes pszichológiai alkalmassági vizsgálaton kell részt venniük. A módosítás a kormányrendelet Magyar Közlönyben történő kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

Újabb ötszázmillió forint a krízisalapra
A kormány újabb ötszázmillió forintot csoportosít át a krízisalapba, amelyből március 18-tól már albérletfizetésre is kérhetnek támogatást a válság miatt otthonukat elveszítők. Az átcsoportosításra egyrészt azért van szükség, mert a kabinet nemrégiben meghosszabbította a nehéz helyzetbe került családoknak gyors és vissza nem térítendő támogatást biztosító kríziskezelő program idejét, így április 30-ig még be lehet nyújtani támogatási kérelmet. Az albérlet-támogatásra rendelkezésre álló 250 millió forintos alapról a Hajléktalanokért Közalapítvány és az Összefogás a Budapesti Hajléktalanokért Közalapítvány dönt majd. Vagyis a kérelmek a közalapítványhoz érkeznek be, és a csatolt dokumentumok alapján a szervezet dönt a támogatás odaítéléséről. A támogatást havi részletekben folyósítja majd, illetve figyelemmel kíséri annak célzott felhasználását.

A magyar kormány üdvözli a török zöldjelzést a Nabucco-nak
A magyar, osztrák, bolgár és román törvényhozást követően tegnap a török parlament is ratifikálta a Nabucco gázvezeték projekt megvalósításáról az öt ország miniszterelnökei által 2009. július 13-án aláírt megállapodást. A magyar kormány üdvözli az eseményt, és megelégedését fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a ratifikációs folyamat gyorsan lezárult. Bízik abban, hogy a még szükséges jogi lépéseket követően a Megállapodás az elkövetkező hónapokban hatályba lép. A Nabucco project Magyarország energiabiztonsága megerősítésének kulcs beruházása. Kiemelkedő szerepet játszik abban, hogy hazánk az energiaellátás területén több lábra álljon.

Idén januártól változtak a közös teherviselésre vonatkozó szabályok, vagyis az adótörvények
A módosítások eredményeként csökkentek az adókulcsok (18 és 36%-ról 17 és 32%-ra), miközben az alsó sávhatár 5 millió forintra emelkedett, így 10-ből 9 állampolgár jövedelme az alacsonyabb kulcs szerint adózik idén. Egy átlagfizetést kereső munkavállaló az adócsökkentés eredményeként 2010-ben egy-másfél havi fizetéssel többet vihet haza ugyanazon bér mellett, mint egy évvel korábban. A hírek szerint többen panaszkodtak az elmúlt hetekben, hogy az adócsökkentés ellenére nincs több pénz a borítékban, nem érkezik magasabb összeg a számlára fizetésnapon. Mindenki figyelmét szeretnénk felhívni, hogy amennyiben ilyet tapasztalnak, érdemes utánajárni a munkahelyen, hiszen elképzelhető, hogy egyetlen nyilatkozat kitöltése, vagy ki nem töltése indokolja ezt az állapotot. Az adócsökkentés minden érintettnek jár, tehát nem elveszett pénzről van szó. A kérdés csak az, hogyan nyilatkozott az adózó az adójóváírás érvényesítéséről, hiszen ennek fényében jut hozzá az emelt összegű fizetéséhez. Az egyik eshetőség, hogy ebben az évben havonta kapja, a másik lehetőség, hogy a jövő évi adóbevalláskor egy összegben jelenik meg a számláján a különbözet. Nagyon röviden mondva: az érintetteknek a munkahelyükön az adójóváírás éves megállapítását kell havi elszámolásra változtatni, ez pedig egyetlen kérvénnyel megtehető. Aki tehát most kéri ezt a munkáltatójánál, az havonta, a fizetése részeként kapja meg az adójóváírásból járó jövedelmet (a havonta akár 15-20 ezer forintos többletet), aki nem kéri, az jövőre, egy összegben juthat hozzá ehhez.

A kabinet hivatalosan is kéri a földvásárlási moratórium meghosszabbítását
A kormány hivatalosan is kéri a földvásárlási moratórium meghosszabbítását, és felhatalmazta Gráf József földművelésügyi minisztert, hogy folytassa le az ehhez szükséges szakmai egyeztetéseket az érintett tárcákkal, valamint a szakmai és érdekvédelmi szervezetek képviselőivel. A kormány határozott szándéka, hogy megvédje a magyar termőföldet, a hazai gazdálkodókat a spekulációtól és a spekulánsoktól. A kormány a múlt heti ülésén megerősítette, hogy hivatalosan is benyújtja az Európai Uniónak a földvásárlási moratórium további három évvel történő meghosszabbítására vonatkozó kérelmét.

Szigorodik a thm szabályozása
Szigorodnak a teljes hitel díjmutató (thm) számításának szabályai, a jövőben figyelembe kell venni a hitellel kapcsolatban felmerülő összes költséget. A döntés egy európai irányelvet ültet át a magyar szabályozásba, amely minden tagállamban egységesíti a thm számításának módszertanát, és jóval szigorúbb, mint a jelenlegi magyar szabályozás. A Magyarországon bevezetendő metodika pedig még az uniósnál is szigorúbb lesz, mert az nem vonatkozik a jelzálogalapú hitelekre, míg a magyar azokra is kiterjed. A módosítás érvényes lesz a lízingszerződésekre is. Az új számítási módnak köszönhetően átláthatóbbak lesznek a költségek, és könnyebb lesz az egyes hitelintézetek kínálatának összehasonlítása is. A thm kiszámításánál ugyanis figyelembe kell majd venni az összes költséget, amit a hitelfelvétellel összefüggésben fizetnie kell a fogyasztónak. Nemcsak a hitelező felé felmerülő költségeket kell tehát majd feltüntetni, hanem valamennyi harmadik félnek, például egy hitelközvetítőnek kifizetett díjat is. Az új szabályozás június 11-én lép életbe, a többi fogyasztókat védő törvénnyel, jogszabály-módosítással, a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvénnyel, valamint a felelős hitelezésről szóló kormányrendelet hitelképesség vizsgálatra vonatkozó rendelkezéseivel együtt. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ellenőrzi majd, hogy a pénzintézetek helyesen alkalmazzák-e az új szabályokat.

Önkormányzati Hírek

 Az intézményvezetői pályázati felhívás valamennyi hivatalos fórumon megjelent. A benyújtási határidő: 2010. március 22. Az érintett intézményekben megválasztották az előkészítő bizottság és a szavazatszedő bizottság tagjait.

 A 2010/2011-es tanév előkészítéséhez a nyilvántartásainkban nem szereplő tanköteles korú gyermekek felkutatása befejeződött. Más kerületben óvodás 20 gyermek, tartózkodási helye máshol van 10 főnek. Címzett ismeretlen jelzéssel visszajött 38 levél. A korábbi tapasztalatok alapján ez a majdnem ötven család már nem tartózkodik életvitelszerűen a kerületben.  Az általános iskolai beiratkozás 2010. április 15-én és 16-án lesz.

 A március 15-ei ünnepségen  a kerületi oktatási intézmények diákjai közül 232 tanuló - a Pesterzsébet Önkormányzata által fenntartott iskolákból 141, a más fenntartású iskolákból 91 fő - érdemelte ki a dicsérő oklevelet.

 2010. február 23-án részt vettünk az ÁNTSZ XX-XXIII. kerületi Intézete szervezésében létrejött „Egészségügyi Koalíció” Városházán megtartott tanácskozásán.

 A 2009/2010-es tanév előkészítéséhez az iskolai igazgatók munkaközössége bemutatkozó napot szervezett a Csili Művelődési Központ Színháztermében. 2010. március 01-én 16-19 óra között az iskolák vezetői, a tanítói válaszoltak a szülőknek a beiskolázással kapcsolatban felmerülő kérdéseire. A tapasztalatok alapján a program a várt eredményt hozta, hagyomány teremtő kezdeményezésnek ítéljük.

 Meghirdettük a Madarak, Fák Napi Környezetvédelmi pályázat általános iskoláknak  és óvodáknak.

 Új lakossági szelektív hulladékgyűjtő sziget helyszínt készítettünk elő (Pöltenberg u. 10-12.)

 Intéztük a Dél-pesti tehermentesítő főgyűjtő építése miatt szükséges szelektív sziget áttelepítést (Alsóhatár út).

 A Versenyeztetési Szabályzatnak megfelelően árverési felhívást tettünk közzé a Budapest XX. Helsinki út 97. (Alsóteleki u. 1.) sz. alatti, 178152/1, hrsz-ú 526m2 térmértékű, beépítetlen földterületének nettó 16.000.000,-Ft + ÁFA kikiáltási áron történő elidegenítésére. Az árverés napja: 2010. március 02. volt, azonban az árverés érdeklődők hiányában eredménytelenül zárult.

 A Főváros szeretne együttműködni a kerületekkel, egy közös, egységes városarculati kép kialakításában és annak határokat szabni törvényi szabályozással. Ezek:

- Falfirkák elleni védekezés (a jelenlegi graffiti eltávolításba bevonni a kerületeket és házak tulajdonosait, kötelezni az épületek tulajdonosait – városkép szempontjából kiemelt területeken, és útvonalakon – hogy miután a Főváros eltávolította a falfirkákat az épülethomlokzatról, utána a tulajdonos legyen köteles ezt megtenni;

- Egységes homlokzati megjelenés, arculat, színek a kiemelt útvonalakon;

 - a panel házak felújítása során egységes tetőszerkezet és színezés,

 -  az utcafronti homlokzatok és üzletek egységes megjelenése,

- a hirdető berendezések, plakátok elhelyezésére egységes megjelenésű felület biztosítása,

- egységes fővárosi szabályozás a választási plakátok elhelyezésére, és az egyéb ún. „eladnám…”, „elveszett…” hirdetések kihelyezésére.

 Sajnálatos módon a hivatali folyosókra kihelyezett képzőművészeti alkotások közül, négyet is megrongáltak az ügyfelek az utóbbi időben (golyóstollal összefirkálták).  Nem csak anyagi szempontból, de a műtárgy pótolhatatlansága miatt is, újra kellett gondolni a védelmüket. Ezért hivatalunkban térfigyelő-rendszert helyeztünk el az első emelet folyosóin.

 A Sissy Lakópark II. ütem (159 lakásos épület) jogerős használatbavételi engedélyét kiadtuk.

 2010. február 25-én a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Újszülött Osztálya és a Pesterzsébeti Szociális és Gyermekvédelmi Központ között megvalósuló kórházi szociális munkával kapcsolatban megbeszélést tartottunk a kórházi védőnő, a Gyermekjóléti Központ, a Gyámhivatal és az Egészségügyi Szociális és Gyermekvédelmi Osztály munkatársainak részvételével.

 A „Folyószámlahitel beszerzése” tárgyában kiírt hirdetmény közzététele nélkül induló tárgyalásos közbeszerzési eljárás közbeszerzési eljárás szerződését 2010. február 15-én megkötöttük.

 A „Pesterzsébet kártya” kibocsátása tárgyú polgármesteri ajánlatkérés szerződését 2010. február 26-án megkötöttük.

 A Szociális Foglalkoztató részére a „kandeláberek virágosítása” tárgyú intézményvezetői ajánlatkérés szerződésének megkötésére 2010. március 02-án került sor.

 A „Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP-3.1.4.-09/1” pályázat keretében, mentori tevékenységre vonatkozóan, az Ady Endre Általános Iskola vonatkozásában a szerződést 2010. március 05-éln megkötöttük.

B u d a p e s t, 2010. április 2.

Összeállította: Komoróczy László