Hogyan tovább?

A Pesterzsébet című önkormányzati lap januári számában jelent meg  Szabados Ákos polgármesterrel ez az interjú, melyet Guba Zoltán főszerkesztő készített.

Ránk férne már, hogy évértékelő beszélgetést úgy kezdhetnénk, hogy” minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.” Visszatekintve a magunk mögött hagyott esztendőre, mind többet megismerve a feladatokból, lehetőségekből, jól látszik, hogy ennek a mondatnak még nagyon nincs itt az ideje. Szabados Ákossal a múlt év történéseiről, az idei célokról beszélgettünk.

- Egyetért azzal a véleménnyel, hogy 2010 egyetlen pozitívuma, hogy túl vagyunk rajta. Polgármester úr, milyen volt a múlt év?
- Azért nem fogalmaznék ilyen sarkosan, de 2010-ről túl sok pozitív gondolat nekem sem jut eszembe. Nem is juthatna, a világot sújtó válság alig enyhült, míg mi túl vagyunk két választáson, két olyan voksoláson, mely minden értelemben rendkívül megterhelte az önkormányzatokat, a pártokat, a jelölteket, a támogatóikat, még a polgárokat is. Olyankor kellett minden figyelmünket, erőnket a választási harcra fordítani, amikor a válság okán rengeteg más dolgunk is lett volna. Fél év nagyjából kiesett. Nagy kár érte, mert a kormányoknak egyébként is kevés mozgásterük volt. A közelgő választás és az esetleges népszerűségvesztés miatt még azt sem tették meg, amit azért megtehettek volna, meg kellett volna tenniük. Ismerve az ország bajait, lehetőségeit, sok ilyen „elfecsérelhető” fél éve, lássuk be, nincs már a magyar gazdaságnak.

- Ráadásul a „fülkeforradalomban” a pártja kétszer is súlyos vereséget szenvedett. Kódolva volt a bukás?
- Aki figyelte a közvélemény-kutatók előrejelzéseit, azt nem érhette meglepetés. Már a tavaszi választás jelezte, hogy ősszel is meggyőző jobboldali siker fog születni. Ezért sem lepődtem meg, bár bevallom, mindkétszer jobb eredményre számítottam. Mi volt a vereségek oka? Talán az, hogy a bal oldal nem tudta megszólítani a választókat. A megszorítások, a kormányzati hibák, a jó döntések rossz kommunikációja miatt az elvégzett munkát, a vitathatatlan eredményeket sem értékelték. A volt szimpatizánsok azzal büntettek, hogy nem mentek el szavazni. Sokaknak pedig elegük lett, nem más programjára, csak az MSZP ellen szavaztak, mert mást akartak látni a kormányrúdnál.

- Kívülről úgy tűnt, feltett kézzel indultak a küzdelembe, eleve nem bíztak a sikerben.
- Nem látok bele a fejekbe, de ezt azért nem hiszem. Senkit sem kényszeríttettek arra, hogy választáson jelölt legyen. Azt se gondolnám, hogy valaki úgy indul a megmérettetésen, hogy de jó, hamarosan súlyos vereséget szenvedek. Ilyen nincs! Az előfordult, hogy felesleges dolgokra fecsérelték az energiájukat. Az dönthetett, hogy nem fogtak össze, csak vitáztak. Néha nekem is az volt az érzésem, hogy nem tettek meg mindent a győzelemért. Több energiát fordíthattak volna a küzdelembe, lehettek volna harcosabbak, akarhatták volna jobban a sikert. Ez különösen annak a tükrében fontos, hogy itt, Pesterzsébeten, nem volt a pártok között szakadéknyi különbség, kevésen múlt a győzelem.

- Nem látszik önön a világfájdalom.
- Kellene? Aki választáson indul, annak tudomásul kell vennie, hogy ott nyerhet és akár veszíthet is. A választó dönt, s ha ő így határozott, azt tiszteletben kell tartani. Az megint más kérdés, hogy a vesztes érezheti úgy, fájlalhatja azt, hogy így alakult, az ő programja jobb, ő azért rátermettebb az ellenfelénél, jobb helyzetmegítélése miatt jobban irányítaná a városát. Ismétlem, nem történt tragédia. Józanul gondolkodó ember azt azért nem gondolhatja, hogy az ellenfele szándékosan tönkre akarná tenni az országot, városát, szándékosan keseríteni akarja az itt élők minden napjait. Helyi szinten végképp másképp működnek a dolgok: a képviselőt, a városvezetőt nap, mint nap megállíthatják az utcán, akár kérdőre is vonhatják, hogy akkor ezt ti, hogyan is gondolnátok? Mindenki gyorsan megtapasztalhatja, itt bizony nem kell négy évig, a következő választásokig várni, hogy a képviselő szembesüljön a polgárok véleményével, hogy mit is gondolnak a pártjáról, róla, a stílusáról, munkamódszeréről, döntéseiről, erre adta-e a felhatalmazását. Helyi szinten egyébként sincs fényévnyi különbség a pártok programjai között, jól látszik, hogy rengeteg az átfedés. A testületi ülésen igazi vita is többnyire csak arról van, ki mit támogat, hová helyezi az elsőbbséget.  

- Úgy tartják, ellenzéki képviselőnek nyugodt a lelkiismerete, és jól alszik: ha butaságot ajánlott és elfogadják, nem övé a felelősség, ha leszavazzák, akkor semmit nem ártott, ha jót ajánlott, mégis leszavazzák, máris megtette, ami tőle elvárható.
- Kicsit cinikus vélemény, de ha belegondolunk, ettől még lehet igaz. Mi itt azért mindig is példát mutattunk, hogy jó, fontos ügyekért képesek vagyunk összefogni, együtt cselekedni. Mi is mindig a konstruktivitást vártuk az ellenzéktől, azt, hogy ne az ülésrendje határozza meg az álláspontját. Ma is tartom, a jó ügy mellé, érkezzen a javaslat balról vagy jobbról, mellé kell állni. Abban bízom, hogy ez később sem változik.

- Sokan kérdezik, mi értelme a testületi ülésnek, a bizottsági munkának, amikor ennyire „egyszólamú” az ülés, mindig az van, amit a kormánypárt akar, pedig csak egy képviselővel van több helyük a testületben.
- Rosszul számol: jelenleg kilenc Fideszes, hat szocialista, egy LMP-es és egy Jobbikos képviselő tagja a testületnek.

- Mi a különbség?
- Óriási! A nyolcakat csupán egyetlen dolog köt össze, hogy ellenzékben vagyunk, más semmi. Más a múltunk, más az értékrendünk, más a helyzetértékelésünk, és más a meglévő bajokra adott válaszunk. Hibás gondolat őket összemosni, mint ahogy arra sem lehet számítani, hogy az ellenzék mindig minden kérdésben egyformán voksol. Sőt! Meglepő lehet, amit mondok, de ezért jó, szerencsés, hogy a testületben megvan a határozott többség: irányítható maradt a város, nem kell a voksokért udvarolni, elvtelen kompromisszumot kötni. A Fidesz programja többséget kapott a választóktól, és ők azt a programot végre akarják hajtani. Azon persze kesereghetünk, hogy az ellenzékkel lehettek volna nagyvonalúbbak, több bizottsági helyet is adhattak volna, de nem adtak. Ez az ő döntésük volt, ez az ő joguk. Az ellenzéké pedig az, ha hibákat lát, azonnal felhívja rá a figyelmet, s ha jobbító javaslata van, tegye azt meg gyorsan, s hogy abból lesz-e valami, az már nem rajta múlik, az már nem az ő felelőssége. Demokráciában mindig a többségé a döntés joga.

- Fideszes többségű testület szocialista polgármesterrel. Működhet ez?
- Miért is ne működne? Nem is kell messzire visszanyúlni a múltba, volt már ilyen „csoda” a városunkban, csak fordított előjellel: Perlaki Jenő polgármesterségével, vezetésével szocialista többségű testület dolgozott. Az tény, a jövőben biztos lesz kérdés, amikor a pártom "ellenem" szavaz, a költségvetési rendelet alkotásánál borítékolható, hogy én voksolok a javaslatuk ellen. Egy a fontos: a város működése, működtetése, az, hogy legalább 2012-re megteremthessük Pesterzsébet további fejlődésének a feltételeit.

- Valóban csőd közeli helyzetben vagyunk?
- Ez egyszerűen nem igaz! Tény, nincs könnyű dolgunk, de összefogással ennél lényegesen nehezebb, rosszabb helyzetet is megoldott már Pesterzsébet. Végleges számaink ugyan még nincsenek, de az már szinte biztos, hogy kevesebb pénzzel kell gazdálkodnunk, mint tavaly, pedig már akkor sem dúskálhattunk a javakban. Ne legyen igazam, de attól tartok, még nem értük el a mélypontot, s mivel a gazdasági válságot is csak később kezdtük érezni, mint másutt, félő, hogy a kilábalás is csak később kezdődhet. Ám vannak még feltáratlan lehetőségeink, újabb takarékossági intézkedésekkel, hivatali átszervezésekkel, meglévő erőink átcsoportosításaival, nem kötelező jellegű feladataink elhagyásával, meggyőződésem, hogy közösen kilábalunk majd a bajból.

- Mondják, annak hajónak, amelyik nem tudja, melyik kikötőbe tart, egyetlen szél se jó.
- Ennyire nem rossz a helyzet: pontosan tudjuk, hogy mit kell tennünk. Ehhez egy, a múlt évi Állami Számvevőszéki vizsgálat után készült jelentés meg is szabja az irányt. Lépni kell, már januárban, februárban lesznek fájdalmas döntések, ami sajnos álláshelyek megszűnését is jelenti. Nem jókedvünkben tesszük, egyszerűen nincs más lehetőség. Hogy konkrét példákat is említsek: kezdeményezzük két szakközépiskolánk szeptembertől fővárosi kezelésbe adását. Nem szűnnek meg, még az is lehet, hogy itt maradnak, itt dolgoznak tovább, csak a működési költséget a főváros állja. Átalakul például az Integrit XX., de itt a városházán is osztályokat vonunk össze, újat létesítünk, mind, mind az ésszerűsítést szolgálja. Mielőtt megkérdi, elárulom, bár minden munkahely elvesztése nagy kár, de viszonylag kis „véráldozattal” több százmillió forintos megtakarítást hozhatnak ezek az intézkedések, ez pedig Pesterzsébet költségvetésének ismeretében nagyon komoly pénz, talán a jövőnk záloga. Mert a jövő építéséről azért nem mondunk le. Látványos beruházásokat ugyan erre az évre nem tervezünk, de épül a sportcsarnok, a Duna-part fejlesztéséről, a strandfürdő rendbetételéről, a járdaépítésekről, az oktatási-egészségügyi intézmények felújításáról, a parkok, játszóterek csinosításáról, a közbiztonság javításáról, új térfigyelő kamerák kihelyezéséről, a Tempo 30-övezet bővítéséről, újabb pályázatok elkészítéséről nem mondunk le. Már készül az új négy évre szóló gazdasági tervünk. Nem a kötelező optimizmus mondatja velem, de remélem, az év végére már olyan állapotba jutunk, hogy esélyünk lesz ezeknek a terveknek megvalósítására. Ehhez az embert próbáló munkához kívánok jó egészséget, kitartást és erőt minden pesterzsébetinek, a képviselő-testületnek.