2. Vk. Szalontai Tibor
55 éves vegyész üzemmérnök, műszaki tanár, igazgatási rendszerszervező vagyok. 26 éve Pesterzsébethez köt családom, baráti köröm, tevékenységeim zöme. 1994 óta képviselem a Baross és Topánka utca környéki lakótelepen élőket. Kislányom tavaly végzett a Bíró Mihály utcai óvodában, amelynek életében, fejlesztésében ma is örömmel veszek részt.
Az önkormányzatban 16 év alatt főként költségvetés és vagyongazdálkodás terén szereztem tapasztalatokat. A megfontolt, felelősségteljes gazdálkodást pártolom, ugyanakkor a pesterzsébetiek érdekében kész vagyok részt vállalni bátor fejlesztési döntésekben. Így lehet ma teljes a csatornázottság és úthálózat, így járhatnak gyerekeink, unokáink korcsolyázni, úszni a Duna-partunkra, így újulhatnak meg iskoláink, rendelőink, társasházaink.
Csapatjátékos vagyok. Szívesen dolgozom olyan közösségben, amelyben az ügyek, emberek érdekében parázs viták során születnek a döntések, majd harag nélkül közös a végrehajtás. Szabados Ákos csapata ilyen. Ugyanakkor igyekszem elkerülni a csupán politikai érdekek mentén kialakuló meddő, mesterséges vitákat.
A jövőben kevesebb, de a területet és a lakosság létszámát tekintve nagyobb választókörzet tartozik egy képviselőhöz. Nekem a Lajtha László utca, Pázsitos sétány környéke adja az új feladatot, egyben új lehetőséget. Türelmetlenül várom a kölcsönös megismerkedést. Kínálom tehát Önöknek önkormányzati tapasztalataimat, tisztességemet, és támogatásuk esetén várom új feladataimat.
Üdvözlettel:Szalontai Tibor