10. Vk. Szabados Ákos

Képviselői munkám és polgármesteri feladataim nehezen elválaszthatóak, hiszen az útépítések, melyek megvalósultak vagy a Vécsey lakótelep közterületeinek karbantartása, játszótér építése, a közműhálózat javítása, karbantartása, köztéri szobrok kihelyezése a kerületnek e részén képviselői, polgármesteri intézkedést igényeltek.

 

Ezek Önökkel közösen elért eredmények, amiért köszönetet mondok valamennyiüknek. Az elmúlt tizenhat év önkormányzati tapasztalatát, tudásomat, több évtizedes munkában szerzett gyakorlatomat ajánlom az előttünk álló évek feladatainak sikeres megoldásához.

 

Két nagy gyermekem Ákos, Dóra itt nőttek fel, legkisebbet, a másfél éves Lilit is erzsébeti bölcsődébe, majd később erzsébeti iskolába szeretném járatni. Feleségem, aki az egészségügyben dolgozik és kilencven éves édesanyám mindenben támogatnak. Parlamenti mandátumom visszaadása is erről, a családom és a kerületem jövőjéről szólt.

 

Kiemelt figyelmet kívánok fordítani a következő négy évben a közbiztonságra, beleértve a közlekedésbiztonság javítását, a környezetvédelemre, a fiatalok sport utánpótlás nevelésére, a szociálisan rászorultak, idősek, nagycsaládosok hatékonyabb támogatására. Célom egy biztonságos, nyugodt, zöld, gondozott lakóhely biztosítása a családom és az Önök számára. A megkezdett út folytatását kínálom, mely az együttműködésről, közös lakóhelyünk Pesterzsébet fejlesztéséről szól.

 

Tisztelettel kérem támogatását közös munkánk sikeres folytatásához!

 

Szabados Ákos, polgármesterjelölt
és a 10. vk. képviselőjelöltje