Szeptemberi jeles napok
„Ősz van…. Szép ősz…. A jókedvű rigók
torkából még az augusztus rikoltoz
s itt-ott nagy lepkék villognak: olyan
egy a születés és az elmúlás,
mintha csak ruhát cserélne a Föld,
mintha a csere volna csak örök……”
Szabó Lőrinc: Pannon ősz
A szeptember a régi római naptárban a hetedik hónap volt („septem” =hét), még azokban az időkben, amikor a márciussal kezdték az évet, de a nevet megtartották akkor is, amikor már a kilencedikké lépett elő.
A hónap régi magyar nevei: Mérleg hava, Szent Mihály hava.
E hónap még nyár, de már ősz is, bár a csillagászati ősz csupán az őszi napéjegyenlőség napjával, szeptember 21-ével köszönt be. Az első őszi hónap 30 napos, melynek 22-23. napján a Nap a Mérleg jegyébe s egyúttal az őszi napéjegyenlőségi pontba lép.
Noha szeptember mind a földműves lét ( a szüret kezdete, a gyümölcsszedés időszaka),
mind a csillagászat szempontjából jelentős hónap, nem dúskál római ünnepekben. Ezek közül a legjelentősebb a capitoliumi triász: - Jupiter, Juno, és Minerva templomának felavatásáról emlékezett meg szeptember 13-án. Ezen a napon az egész szenátus megjelent a templomban és nagy, közös lakomán megvendégelte a három istent.
Zsidó vallású honfitársaink számára is jelentős ez a hónap: 8 – 10-e között ( a zsidó naptár szerint tisri 1-2) ünneplik a zsinagógai újévet, a teremtés ünnepét, az 5771. naptári év kezdetét.

Sajnos, nagyon fekete, tragikus napból mindjárt kettő is van e hónapban: szeptember 1-én tört ki a II. világháború és ki ne emlékezne szeptember 11-ére, az amerikai ikertornyok elleni terrorcselekmények napjára, amelyet a televíziók jóvoltából egyenes közvetítésben láthattunk világszerte.
Nézzünk vidámabb napokat is.
Szeptember 8-a Kisasszony napja, Szűz Mária születésének napja, a XI. század óta tartják számon.
Szeptember 12-e Szűz Mária neve napja , és egyben - közkedvelt név lévén hazánkban – nagyon sokan ekkor ünneplik névnapjukat . Ne feledkezzünk meg róluk! Egyébként az újkorban Bécs felszabadulása után vált a török uralom alóli felszabadulás ünnepévé.
Szeptember 21-e a Magyar Dráma Napja. 1984 óta, a Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére tartják, annak emlékére, hogy 1883-ban e napon volt Madách Imre Ember Tragédiájának ősbemutatója a pesti Nemzeti Színházban ( akkor még az Astoriával szemben , a mai Rákóczi út és Múzeum körút sarkán).
És egy érdekes nap: szeptember 23-a Takarítási Világnap. Gondolták volna, hogy ilyen is van? Nos, mindenesetre jó tudni, hogy az alapötlet egy ausztrál vitorlásversenyzőtől származik, aki felháborodva a tengeren úszó rengeteg szemét láttán, megszervezte Sidney kikötőjének kitakarítását. Az akcióból „Clean up Australia” néven rendszeres program született, a következő években már több száz településen százezrek takarították Ausztráliát. És ahogyan az autómentes nap (2005 óta szeptember 22.) esetében is, ehhez a kezdeményezéshez is sokan csatlakoztak, annyian, hogy azóta világméretű megmozdulás lett belőle.Egyes országokban a Cserkész Világszövetség nemzeti tagcsoportjai vállalják a szervezést, de nálunk mások is bekapcsolódtak a munkába, például a Tájfutó Szövetség és a Budapesti Turisták Egyesülete.
És most nézzünk még néhány jelenkori jeles napot:
Szept. 1. iskolakezdés – tanévnyitó
7. a török Buda emléknapja
8. az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napja.
16. az ózon világnapja
18. rokkantak világnapja
21. a béke nemzetközi napja.
Kívánok Önöknek kellemes „ vénasszonyok nyarát”!
![]()
Budai Juli
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges