A magyar népet Magyarországon és nem külföldön kell megvédeni

Nem Magyarországot, hanem az Orbán kormány politikáját minősítette le a külvilág. A helyzet súlyossága nemzeti összefogást igényel.


" Az elmúlt hónapok során megfogalmazott nemzetközi kritika az Orbán kormány és nem a magyar nép ellen irányult. A bírálat nem pártpolitikai indíttatású, ezt igazolja, hogy az európai jobboldal meghatározó politikusai is elfordultak az Orbán kormánytól. A kritikát a Magyarország által is elfogadott európai alapértékek talaján állva és nem pártalapon fogalmazták meg a bírálók. A magyarországi válság olyan súlyos, hogy a demokratikus politikai erőknek össze kellene fogniuk az ország megmentése érdekében. Új politikára, új stílusra, a nemzeti összefogás minimumára van szükség. E fordulat végrehajtása a kétharmados parlamenti többség feladata és felelőssége. Ehhez őszinte szembenézésre és az eddigi önámítás megszüntetésére lenne szükség. Abba kellene hagyni a Szíjjártó-féle nyilatkozatokat" - hangsúlyozta Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője, az Európai Parlament ülése előtt, amelyen az intézmény a magyarországi helyzetet fogja megvitatni.

 
"Szíjjártó Péter, a miniszterelnök szóvivőjének tegnapi nyilatkozatából világosan kiderül, a magyar kormány még mindig nem néz szembe azzal, hogy eddigi politikája csődöt mondott. Az Orbán kormány továbbra is ámítja saját magát és a magyar népet. A szocialista delegációvezető a kormányszóvivő nyilatkozatára utalva hangsúlyozta: "Ne hazudják többé se maguknak, se a magyar társadalomnak, hogy valamiféle nemzetközi balliberális összeesküvés lenne a háttérben! Ha a magyar miniszterelnök holnap is ebben a szellemben fog beszélni az Európai Parlament előtt, azzal csak olajat önt a tűzre és a magyar nép érdekei ellen cselekszik."
 
Európa meghatározó politikusa, Angela Merkel, kereszténydemokrata német kancellár rendkívül fontos jelzést adott hétvégi rádióinterjújában, amikor úgy fogalmazott, hogy Magyarországnak igazodnia az európaiakat egyesítő elvekhez. Példaként a sajtószabadságot, a jegybanki függetlenséget és az új alkotmányt említette. Az Unió másik meghatározó tagállamának, Franciaországnak a külügyminisztere, a szintén jobboldali Alain Juppé szerint az új magyar alkotmány célja, hogy megszilárdítsa a Fidesz politikai hatalmát, azaz korlátozza a politikai váltógazdaságot. Ezért arra kérte az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg, az új alkotmány szövege tiszteletben tartja-e az EU közös értékeit, vagyis a jogállamiságot és a demokratikus alapértékeket. A szintén jobboldali José Manuel Barroso európai bizottsági elnök is hangsúlyozta január 12-én, hogy a magyar kormánynak igazodnia kell az uniós joghoz és értékekhez. Az elmúlt egy évben számos, kritikus hangvételű írás jelent meg az Orbán kormányról a közismerten jobboldali sajtóorgánumokban, így a francia Le Figaroban, a német Frankfurter Allgemeine Zeitungban, vagy a brit The Times-ban.
 
"A Fidesz lépjen túl végre az önámításon, miszerint pártpolitikai kifogásokról, kritikákról lenne szó. Orbán Viktornak és Szíjjártó Péternek végre be kellene ismernie, hogy jobboldali politikusok bírálják a kormány teljesítményét. Magyarország érdekei azt követelik, hogy Orbán Viktor hagyjon fel elhibázott gazdaságpolitikájával, antidemokratikus belpolitikájával, nacionalista külföld- és Európa-ellenességével. " - mondta Tabajdi Csaba.