Levél a frakcióknak
Az Európai Parlament MSZP-s tagjai levelet küldtek a Parlament négy nagy frakciójának, amelyet ezúttal mutatunk be olvasóinknak.
Kedves Képviselőtársam!
A magyar kormány törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűléshez Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezéseiről. Az Alaptörvényt 2011 júniusában elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament is súlyos kritikával illette. A mostani javaslat, az Európai Unióban egyedülálló módon, lehetőséget teremtene arra, hogy ellehetetlenítsék Magyarország legnagyobb ellenzéki pártját, a Magyar Szocialista Pártot. A javaslat az MSZP-t felelőssé és büntethetővé teszi a kommunista rendszerben működő Magyar Szocialista Munkáspárt által elkövetett tettekért. A Fidesz célja, hogy összemossa a bolsevik, önkényuralmi kommunista rendszert a Kádár János által 1956 után vezetett államhatalommal. A Magyar Szocialista Munkáspárt, a lengyel és a cseh testvérpártokhoz hasonlóan alapvető gazdasági és politikai reformokat léptetett életbe a rendszerváltás előtt. Horn Gyula pártja sokat tett azért, hogy a közép-európai régióban békésen menjen végbe a politikai átmenet, hogy a Berlini Fal leomoljon, és Németország újra egyesüljön.
A Fidesz 22 évvel a rendszerváltás után ezzel a javaslattal kísérletet tesz arra, hogy teljesen lerombolja a legnagyobb magyar ellenzéki párt legitimitását. A törvény céljai a következők:
1.) A tervezet megnyitja az utat a legfontosabb magyar ellenzéki párt megbélyegzése, tagjainak politikai üldözése és a párt betiltása felé;
2.) A tervezet a kollektív bűnösség elvének alkalmazásával gyakorlatilag arra is lehetőséget teremt, hogy elkobozzák a Magyar Szocialista Párt vagyonát, vagy - egyes értelmezések szerint - akár fel is oszlassák a pártot;
3.) A szöveg megállapítja mindazok egyéni felelősségét is, akik aktív politikai szerepet vállaltak az előző rendszerben. A tervezet vélhető célja az, hogy új összeférhetetlenségi szabályokat állapítson meg. Ezzel számos jelenlegi politikai szereplőt megakadályozna abban, hogy jelölt legyen, állami vagy más közhivatalt töltsön be. Nem világos, hogy a törvény vonatkozik-e majd azokra a fideszes vagy Fidesz-közeli politikusra, köztük a jelenlegi és az első Fidesz-kormány több tagjára, akik szintén betöltöttek valamilyen funkciót az előző rendszerben. (a listát ld. a 2. számú mellékletben).
4.) A javaslat elvonja a figyelmet a Fidesz-kormány katasztrofális gazdaságpolitikájáról és a közelgő nagyszabású megszorításokról.
A Magyar Szocialista Párt a békés politikai átmenet egyik központi szereplője volt Magyarországon. A "tárgyalásos forradalomnak" is nevezett magyarországi rendszerváltás politikai szempontból a legtöbb problémát megoldotta (átvilágítási törvény, törvény az 1956-os forradalomról, kárpótlás). Az MSZP azért vállalta a terhet, hogy jogilag az MSZMP utódpártja legyen, mert csak így lehetett legitimálni a Nemzeti Kerekasztal keretében 1989-ben aláírt megállapodást, amelyet az MSZMP, az akkori ellenzéki pártok, a szakszervezetek és a civil szervezetek fogadtak el. Ez a dokumentum volt a békés rendszerváltás és az első demokratikus választás politikai alapja. A megállapodás értelmében az MSZMP vagyonát felosztották az új, demokratikus pártok között (ideértve a Fideszt is). Most a Fidesz, kétharmados többségére támaszkodva megkérdőjelezi azt a demokratikus legitimitást, amelyet a magyar szocialisták három, rendszerváltás utáni választási győzelemmel nyertek el (1994-ben, 2002-ben és 2006-ban). Az MSZP a rendszerváltás óta több választást nyert meg, mint bármely másik párt.
Kedves Képviselőtársam!
Felháborítónak tartjuk, hogy ez megtörténhet egy demokratikusnak tartott európai országban. A spanyol szocialisták soha nem próbálták felelőssé tenni a Spanyol Néppártot a Franco-korszak bűneiért, főként nem két évtizeddel a rendszerváltás után. Amennyiben a Fidesz példátlan javaslatát - akár hallgatólagosan - elfogadja az Európai Unió, az bármelyik európai politikai párt számára beláthatatlan következményekkel járhat a jövőben. Az a törekvés, hogy büntetőjogi felelősséget rójanak egy olyan pártra, amely következetesen ragaszkodik az európai értékekhez, és amelynek létezését a választók támogatása legitimálta, szembehelyezkedik az Európai Unió legfontosabb alapértékeivel. Ezért most minden korábbinál jobban számítunk támogatásodra és szolidaritásodra.
Üdvözlettel:
Az MSZP EP-delegációjának tagjai
1. MELLÉKLET - Törvényjavaslat Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezéseiről
- részlet -
(...)
2. A Magyar Szocialista Munkáspárt és jogelődei (az állampárt) felelősek
a) a második világháborút követő esztendők többpártrendszerre épülő demokratikus kísérletének szovjet katonai segítséggel történő felszámolásáért ;
b) a kizárólagos hatalomgyakorlás és a törvénytelenségre épül ő jogrend kiépítéséért;
c) a tulajdon szabadságán alapuló gazdaság felszámolásáért, az ország eladósításáért és versenyképességének végzetes lerontásáért;
d) Magyarország gazdaságának, honvédelmének, diplomáciájának és emberi erőforrásainak idegen érdekek alá rendeléséért;
e) az európai civilizáció hagyományos értékeinek módszeres pusztításáért, a nemzeti önazonosság aláásásáért;
f) az állampolgárok és egyes csoportjaik alapvető emberi jogaiktól való megfosztásáért vagy azok súlyos korlátozásáért, különösen
- emberek meggyilkolásáért, idegen hatalomnak való kiszolgáltatásáért, törvénytelen bebörtönzéséért, kényszermunkatáborba hurcolásáért, megkínzásáért, embertelen bánásmódban részesítéséért;
- a polgárok vagyonuktól történő önkényes megfosztásáért, a tulajdonhoz fűződő jogaik korlátozásáért;
- a polgárok szabadságjogainak teljes elvételéért, a politikai vélemény- és akaratnyilvánítás állami kényszer alá vonásáért;
- az emberek származásukra, világnézetükre vagy politikai meggyőződésükre tekintettel történő hátrányos megkülönböztetéséért, a tudáson, szorgalmon és tehetségen alapuló előmenetelének és érvényesülésének akadályozásáért;
- a nevelésben, a művelődésben, a tudományos életben és a kultúrában politikai és ideológiai célokból történt visszaélésszerű beavatkozásokért;
- az emberek magánéletének törvénytelen megfigyelésére és befolyásolására törő titkosrendőrség létrehozásáért és működtetéséért;
g) az 1956. október 23-án kirobbant forradalom és szabadságharc szovjet megszállókkal együttműködésben történt vérbefojtásáért, az azt követő rémuralomért és megtorlásáért, kétszázezer magyar ember hazájából való kényszerű elmeneküléséért;
h) Magyarországnak az Európa és a világ nemzetei rangsorában történt történelmi lecsúszásáért;
i) mindazokért a köztörvényes bűncselekményekért, amelyeket politikai indítékból követtek el, s amelyeket az igazságszolgáltatás politikai indítékból nem üldözött .
3. A Magyar Szocialista Munkáspárt és jogelődei, valamint a kommunista ideológia jegyében kiszolgálásukra létrehozott egyéb politikai szervezetek bűnöző szervezetek voltak, melyek vezetői el nem évülő felelősséggel tartoznak az elnyomó rendszer fenntartásáért, irányításáért,
az elkövetett jogsértésekért és a nemzet elárulásáért.
4. A demokratikus átmenet során jogi elismerést nyert Magyar Szocialista Párt a Magyar Szocialista Munkáspárt jogutódaként, a törvénytelenül felhalmozott vagyon örököseként, a diktatúrában vagy az átmenet során megszerzett illegitim előnyök haszonélvezőjeként, valamint régi és az új pártot összefűző, a pártvezetést is jellemző személyi folytonosság okán osztozik mindazon felelősségben, mellyel az állampárt terhelhető.
2. cikk
(1) Nem tekinthető elévültnek azoknak a törvényben meghatározott, a pártállam nevében, érdekében vagy egyetértésével a kommunista diktatúrában Magyarország ellen vagy személyek ellen elkövetett súlyos bűncselekményeknek a büntethetősége, amelyeket az elkövetéskor hatályos büntető törvény figyelmen kívül hagyásával politikai okból nem üldöztek.
(2) Az (1) bekezdés szerinti bűncselekmény büntethetősége az elkövetés időpontjában hatályos büntető törvény szerinti, az Alaptörvény hatálybalépésének napjától számított időtartam elteltével
évül el, feltéve, hogy a bűncselekmény elkövetésének időpontjában hatályos büntető törvény szerint az elévülés 1990 . május 1-jéig történt volna meg.
(3) Az (1) bekezdés szerinti bűncselekmény büntethetősége az elkövetés időpontja és 1990. május 1-je közötti, az Alaptörvény hatálybalépésének napjától számított időtartam elteltével évül el, feltéve, hogy a bűncselekmény elkövetésének időpontjában hatályos büntető törvény szerint az
elévülés 1990. május 2-a és 2011 . december 31-e között történt volna meg, és az elkövetőt a bűncselekmény miatt nem üldözték.
2. MELLÉKLET - A Fidesz azon politikusainak listája, akik korábban a kommunista rendszerben állami funkciót töltöttek be
- Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke - volt egyetemi és gimnáziumi KISZ-titkár;
- Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter - volt MSZMP-tag, III/2-es ügynök
- Varga Mihály, a Miniszterelnökség vezetője - volt KISZ-titkár
- Martonyi János, külügyminiszter - volt MSZMP-tag, III/2-es ügynök
- Pintér Sándor, belügyminiszter - volt párttitkár
- Kövér László, parlamenti házelnök - volt KISZ-titkár, az MSZMP Központi Bizottsága és az alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
- Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője - volt KISZ-titkár
- Stumpf István, alkotmánybíró, az első Fidesz-kormány minisztere - volt MSZMP-tag, a Hazafias Népfront egykori alelnöke
- Orbán Győző, Orbán Viktor apja - volt párttitkár
- Pozsgai Imre, a Fidesz Orbán Viktor által vezetett Nemzeti Konzultációs Testületének tagja - az MSZMP Központi Bizottságának egykori tagja
- Járai Zsigmond, az első Fidesz-kormány pénzügyminisztere - az utolsó kommunista kormány államtitkára, volt MSZMP-tag, III/2-es ügynök
- Mikola István, az első Fidesz-kormány egészségügy-minisztere - a Hazafias Népfront volt elnöke
- Chikán Attila, az első Fidesz-kormány gazdasági minisztere - volt MSZMP-tag
- Fónagy János, az első Fidesz-kormány közlekedési és vízügyi minisztere - volt MSZMP-tag
- Vonza András, az első Fidesz-kormány mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztere - volt MSZMP-tag
- Ligetvári Ferenc, az első Fidesz-kormány környezetvédelmi minisztere - volt MSZMP-tag
- Szabadi Béla, az első Fidesz-kormány mezőgazdasági államtitkára - volt MSZMP-tag, volt munkásőr
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges