Békesi László Pesterzsébeten

2010. április 22-én este Békesi László, a Horn kormány volt pénzügyminisztere tartott lakossági fórumot kerületünkben.

Pál Tibor és Dr. Hiller István országgyűlési képviselők hívására érkezett hozzánk. A Korona Irodaház nagyterme ezúttal is megtelt az érdeklődő hallgatósággal.

Békesi László egy bevezetővel kezdte a Fórumot, melyben beszámolt emlékeiről pénzügyminiszter korából és közbe vetett kérdésre elmondta a pénzügyminiszteri székéből történő távozásának okát is. Ezzel kapcsolatban elemezte az elmúlt 20 év kormányainak húzd meg – erezd meg politikáját. Kijutott bírálatából valamennyi, az elmúlt időszakban hivatalban lévő kormánynak és pénzügyminiszternek. Ezt követően a választási időszakban napfényre került gazdasági tervekről és személyekről fogalmazott meg igen kemény kritikát mindkét párt irányába. Elmondta, hogy bár a Bajnai kormány jó irányba fordította az országot és jelentős kiadáscsökkentő intézkedéseket tett, véleménye szerint továbbra is hasonló lépéseket kell megtenni, bárki is alakít majd kormányt. Persze, lehet megegyezni a nemzetközi szervezetekkel, de a hiteleket akkor is vissza kell majd fizetni, legfeljebb később.

Sok szó esett az államháztartás összetételéről, az előadás végén ezzel kezdték a kérdezők is. Kérdések hangzottak el a segélyek felhasználásáról, a jelenleg zajló vitákról. Szóba kerültek a nyugdíjjal kapcsolatos kérdések is. Békesi László jelentősen nem értett egyet egyik előző fórumtartó vendégünkkel, Korózs Lajos államtitkárral, a svéd nyugdíjrendszerrel kapcsolatban. Az ezzel kapcsolatos kérdésekre igen hevesen válaszolt.

A mintegy két órán keresztül tartó Fórum végig jó hangulatban zajlott, melynek végén megköszöntük Békesi László előadását, kifejezve reményeinket, hogy a jövőben is számíthatunk előadásaira.

A Fórumot készült képeket itt lehet megtekinteni.

Készítette: Komoróczy László

2010.05.07.